Levetkezett itt minden

Levetkezett itt minden

Csak nemrég volt, hogy felöltözött,

ma meg már mezittelen látok át

a levetkezett, buja ágak között

s közben leple lepi lábam lábnyomát

ritmikátlan reccsenő lépteim mögött.

Ide hirtelen ősz s lassan tél költözött,

a nyár az éppen csak átszaladt,

tovaloholt és csak nem is köszönt,

a hajadon, rügyező ifjú tavaszt,

a kivirágzó, pompázó színözönt

meg pont lekéstem.

Törökgyerekgólyaláb

Törökgyerekgólyaláb

Gyakran, sőt sokszor török szét,

mikor az álmos öröklét, 

mint léleknek kártyavára

széltől fújtva hull alája

s elveszik az ébredező semmiben,

Gyakran, sőt sokszor szövök még

pusztán képzelt örömért

álmokat, ha éj jő a tájra,

mikor csillag hull alája

s elveszik az álmodózó lentiben,

ki elveszik két való között,

ezért én gyakran összetörök,

két részre, pont egy párra.

Egynek Nap, egynek éj a párja,

s én így keringek tépő héjanászban

az alva-járó semmiben.

Hirtelen leállt a rendszer

Szívem leállt, majd kettőt dobbant

s mindaz, mi addig darabokban

volt összeállt. Aztán leállt megint.

Megint minden szétesik-

Létezik-e?

Létezik-e?

Létezik-e másik Föld,

melyen minden örökzöld?

Létezik-e oly meleg nyár.

mi tavaszba megy át?

Létezik-e ilyen Föld,

vagy csak ez, e meggyötört?

Létezik-e még a nyár,

vagy örök tél vár rám már?

Létezik e fagyos, rideg tél,

amióta elmentél.

Létezik e megtört idő,

hol telet vált a régi ősz.

Létezik-e nyár? E tél?

Megállt idő lettél...

Létezik-e még az az idő?

Létezik-e, létezik ő?

Istenem, miféle isten ő?

Istenem, miféle isten ő?

Átkozott egy égi istennő,

ki álmaimban tör elő,

bűbájos, lágy fodrokon át.

Lázít, emeli testem hőfokát,

hát miféle isten ő?

Ki lázba temet s leigáz,

de óvva téve, nagyon vigyáz,

hogy szemem újra nyíljon

s eltüntetve éji kínom,

reggelre múljon az esti láz.

Miféle ádáz istenség ez?

Hiába könyörgök én az éghez,

mindig rámtör, nem hagy békén,

s az álmok folytó végén 

megöl s mit se kérdez...

... Kérdezz!!

Egy ideje nagyon lassan

Egy ideje nagyon lassan

Lassan, de biztosan elfogynak a lapok.

Egy ideje ragyogó Holdak a Napok.

Lassan nappal már fel sem kelek.

Egy ideje, ha éj jő, akkor ébredek.

Lassan üt akkor néma szívverésem.

Egy ideje áll az idő kettyenése.

Lassan, de biztosan elfogynak a napok.

Egy ideje, nem emelek már kalapot.

Lassan, nagyon lassan összetörök.

Egy ideje hempergek a szilánk között.

Egy ideje lassan. de biztosan.

Gyom ég számban

Gyom ég számban

Édeskés, száraz gyom 

ég még szárazabb ajkamon,

enyhítve a verő lázat,

mi a szívem ellen lázad.

Megnyugtat, lehűt

s kelt csöppnyi derűt.

belefeledkezést.

 csak ez idő oly kevés,

hogy magányban magányom

mégis rámtaláljon.

Mindig ketten lenni,

de néha egy-egy percnyi

tartós szünet. Béke.

E pillanatok értéke

végett ég e szürke gyom

a száraz számban szárazon,

mert akkor a lény dús virág,

mígnem háború tör miránk,

míg újra fegyver nem csattan,

míg egyik a harcban

mellen lőve el nem esik,

s mot nékem kis ideig

béke kell, hát egy haljon!

Hamu,

égj szárazabbnál száraz ajkamon.