...

Emberek, hol élek?

Hol emberek élnek!

Új hazám

Új hazám

Kivont kardal hogy hagyom el a hont,

Azt, melyért őseim haltak. Sőt, le kell

Váltanom beszélt nyelvemet... Ti

Egyáltalán még értitek emberek?

Értitek szavam? Mert a haza már

Nem. Hiába kérlelem, nem ölel.

Nem enged olyan közel, hogy 

Megismerjem, hát így, hogy ne

Merjem elhagyni? Ha nem nyújt

Nyugvó ölet, csak számüzet vagy 

Megölet... Hát én, én merem,  nem

Ő az, ki elhagy engem. Én vagyok,

Ki remélve, hogy önfeledten fog

Búcsút inteni az itteni világnak

És üdvözölni a tengerentúli

Új hazám.

Azám!

Döntöttem-vers

Ti új társadalmak, modern kor szülte

Fattyak, hánynom kell tőletek,

A gondolattól, hogy közületek egy

Legyek, főleg a magyartól,

Melyben élek, a szavaktól, miket

Mások beszélnek. Hánynom kell,

Ha látnom kell az új generációt s

Attól, ahogy kiölik a rációt belőlük.

"Inkább fejbe lőjük, ha mást beszél,

Inkább ez, mint a szembeszél."

Mondja a magyar állam. Hát én

Inkább megvetem vállam s kiválok

Belőle, nem, mert menekülök előle,

Csak nem látom értelmét. Inkább

Elmegyek, mintsem, hogy itt lennék,

Ilyen hazában, hol fekete szalaggal

Tapasztják le számat s bitófára

Akasztják, ki szólni mer. 

Én nem menekülök innen el,

Számüzetve vagyok, de számomra

Határtalanok az államok. És inkább

Hányok más államától, mint a

Saját hazámtól, hát elmegyek,

Az USA-ban majd elleszek.

Igy döntöttem...

A magyarokat... meg Isten áldja!

gondolat1

Ez nem vers. Nem is slam. Ez gondolat. Agyam képe, mit vetít az elme szemhéjaim belső s benső vásznára.
Így szól álma:

Elmegyek. Más falak, ugyanaz a kabát, új párnák fejem alatt.
De valami itt marad. A vágy. De elmegyek és új élet vár.
Csak nem jöhetek vissza.
Nem lehet!
Megtiltom, ne feledd!
Nem szabad!
Add szavad!
Nem jövök,  fogj szavamon!
Ha megyek, maradok...

Megszakad

Megszakad

Nekem a szívem szakad meg,

Hogy búcsút intek anyámnak

S hátat fordítva hazámnak elmegyek. 

Nekem a szívem szakad meg,

Hogy maximum Skype-on látom

Majd csak fiatalkori barátom,

A szívem szakad meg, hogy elmegyek. 

Hogy elhagyom nyelvemet,

Még csak nem is e honba születtem,

De az Istenért, én magyar lettem,

Hát megszakad a szívem, íme

Disszidálok, csak úgy tovább állok

Messzi földre.  Messze. Messze

Mindentől, mindettől, mi

Magyar. Itthagyom magyar szavam

Önző érdekből, csak hogy én ebből

Meneküljek, a szívem szakad meg,

De mennem kell, bár önző érdekkel,

Mégis otthagyom mindezt.

Persze sajnálva, hogy lelkem igaz

Álma az itt marad.

S az idő lesz csak, mi majd elhalad.

egyik napra eső nap

Egyik napra eső nap

Ma haragszik Thor vagy Zeusz ül

Harci tort, de biztos valamiféle

Ember istensége játszik erőivel

Az égen, dúl-fúl az égbolt,

Ilyen idő nagyon rég volt, hogy

Eső özönlik s fúj a szél,  de a

Felhők közt meg tűz a fény...

... futnom kell, jő a zápor, és a

Várostól ilyen távol, csak

Reménykedhetek!

Ég veletek!

no title

Degeneráltá vált át az álom,

Mert ilyenné generálom.

Ingemen

Ingemen

Ma láttam, mikor a bár előtt álltam és

Dohányoztam. Tán le sem tudom írni szóban,

Hogy mit éreztem,  egy percre üres lettem,

Aztán boldog, később ingerült,  mert az

Ingre ült az Ördög, mit hordok és kampányt

Szólt féltett álmomról. Így szólott:

- Ha elkobzod, elvileg egyből tied!

Kaparintsd meg s vigyed! Ne 

Gondolkozz más álmán, csak saját

Magad vágyán, éld, mint akarod

Életed, hidd el,  akkor minden tied!

De hirtelen az ingemen megjelent egy

Angyal, megfontolt s meggondolt

Szavakkal:

- Nem lehet néked valóságod, míg az

Álmod e nőről s a vele élt jövőről

El nem dobod, s míg el nem fogod,

Addig ne is keress boldogságot,

Felesleges élned az álmod!

Dönts végre, az Isten szerelmére,

Könyörgök! Az Ördög beszél igazat?

Tapasztaltad, s mondd, mi maradt?

Nem maradt semmi. Csak egy álom, 

Ennyi... melyhez szóljak?

Egyáltalán mit makogjak?

Talán...

- Nem tudom, melyőtökhöz szóljak.

Angyalhoz vagy Ördöghöz? Az ördögbe, 

Csak ragyogjak, mint egykoron s míg

Nem fogok, úgy ragyogni, mint csillag,

Nem csak mint fényfolt, mit a Nap

Itt hagy, hogy lássák.

Hogy vessem el szívem vágyát?

Hát mit tegyek?  Dönteni

Hogy fogok közetetek, ha nem tudok...

Ha már belebolondulok állandó

Kérdéseitekbe, meg hogy mi lenne,

Ha az ő szavának hinnék, vagy a tiednek?

Végre valahára belül egyedül

Szeretnék lenni...

Döntöttem.

Szembe fogok menni Angyallal s Ördöggel,

Úgy hogy álmon keresztül alakítom valóságom

S ha kell, fel sem kelek, hogy való s álom

Egy legyen...

Válassz-út

Válassz-út

Ma használtam szavazati jogom és "x"-el

Támogattam egy pártot, de inkább nem

Politizálok. Döntésemet este fogom

Megvitatni magammal,  hogy menjek-e

Vagy maradjak... csak elmém tétova,

Hisz a szívem joga eldönteni,  hogy mit

Fog tenni. Hagyja-e elmúlni az éveket 

S képezhet agyam új nézetet a világról,

Nem pártról, ideológiáról, saját valómról

E puszta romról, mit életemnek nevezek.

Ma döntök, mely hajóban evezek, létem

Ma kell újra választanom. Vagy hagyom

Eddig rendszerét s úgy telne minden év,

Hogy nem változok.

Ma este döntést hozok...

S hogy mégis politizáljak, hogyan válthat

Le bárki leválthatatlant? Mik akaratnak

Ellenére maradnak meg hatalmon?

Ma kell választanom!

Haggyam hatalmam változtathatatlannak

Lenni, vagy merjek új dolgokkal szembenni?

Még nem tudom.

Ennyi. 

Ébresztő

Ébresztő

Szemem álmodásba szenderül s álmom

Elterül egy tájon, melyen valóságom

Korcs kutyaként csahol. Valahol két

Világ közt, hol zilált köd száll számból,

Hol zöld fákról hullanak a levelek s

Én csak számlálom ezeket, hogy mennyi

Ér földet. Közben a ködben mi

Belőlem ered, csak megyek vakon...

A leveleket így számlálgatom. Vakon!

Új valóságot kreálok, melyben elmém

Nem lát, hát marad a vágy, mi 

Létemből ered, miben lassacskán

Elveszek, a láthatatlan térbe veszek.

Tán így végzem be próféciám,

Mi rám van egyedül hatással. Tájjal,

Hulló-levelű almafással zúdul álmom,

Akár átok is lehet, mert lassan 

Meggebedek,  hogy nem dönt agyam,

Melyik marad. Hogy maradjon-e ez

Észvesztő álmom, vagy fújjon-e

Ébresztőt végre valóságom?!

Ég-táj

Ég-táj

Egyedül maradtam.

Pokol van alattam.

Keselyűk fölöttem.

Árnyékok mögöttem.

Elébem meg fény,

Mi lágy ölén

Homálylik túl szememnek

Ködén.

Égtájaim tőle erednek.

Mindenhol,

De sehol.

Nyilatkozat

Nyilatkozat

Nyilatkoznom kellene, de nem merek,

Pedig illene, megköveteli illeme a

Férfiaknak. Csak félője vagyok a 

Szavaknak. Túl nagyok.

Beköszönt a háború

Beköszönt a háború

Lezajlott a háború

Vagyok, aki vagyok

Vagyok, aki vagyok

Egyedül nem enyhülhet gondom.

Hiába fojtom a tájba, mi elém tárul,

Hátul, mögöttem bánat kísér s 

Kísért a szellem, mit szerelem szült.

Hiába választ társat létem ellenül

E dolognak, de eme szeretők csak

Szóban forognak ellene. Kellene

Ellenszer, mi nyújt feledőt, mi vérem

Tisztára mossa, mi végre valahára

Oldja a vágyat s bánatot, mi ereimből

Áthatolt mindkét pitvarába szívemnek,

De nincs a világnak vegyszere, mi

Erre hatna, bár akadna gyógyír, vagy

Egy jó hír, hogy: "Felfedeztük, meg van!

De csak egy van, egy kapszula, hát válassz utat,

Hogy mit gyógyítassz vele!". Bánom

Is én, akkor is kellene...

... Bár, most így a lap vége fele,

Tán jobb, ha mindent így hagyok.

Végül is, így vagyok, aki vagyok.

Árnyak járnak

Árnyak járnak

Egy ideje árnyak járnak az árnyból elő

És somfordálnak utánam, oly előkelőn

Lépve léptem nyomát, csak settenkednek

S mikor nem lépek tovább, ők is megállnak,

Amíg nem megyek, várnak... Nem sejtik,

Hogy tudok róluk...

Kísérnek a tarlón, megbújnak az utcasarkon,

Szaladnak, ha szaladok, maradnak, ha maradok...

De nem tudják, hogy tudok róluk...

Bejönnek velem a házba, sőt munkába is

Le a bárba, hol tükrök felszínén öltenek

Alakot. Közelebb s közelebb. Tükörről-

Tükörre, így vesznek mind körbe, s ha

Belenézek egy tükörbe nem csak magam

Látom, egy másik valóságom, melyben

Már tudják, hogy rájöttem létükre...

Vagy mindez csak a lélek tükre? Vagy...

Vagy mi ez?

Néha kérdik; hé, ki ez?

Néma köd testük, tán arctalanok.

Körbevesznek bárhol vagyok...

De nem tudják, hogy én sem tudom, 

Hogy kik ők...

Kövessen hát csak, hadd ismerjek

Minden árnyat, hátha ők azok, kik 

Megállítják az időt...

Vagy ők, csak én vagyok?