Suha Otto Ödön: szeptember 2013

2013. szeptember 30., hétfő

Fohász

Hányszor könyörögtem érte

Tövises rózsafüzérem

Véresre szorongatva,

Hátha van, ki hallja

Kérlelő cincogásom,

Hogy éledjen fel virágom,

De hisz látta Isten,

Mi folyik itt lenn,

Szóval ha volt, sincs már,

Elhagyott engem immár,

Hát nem Ő, ki életet adott,

Hanem holdba-szőtt napszakom,

Úgyhogy mára már nekem

Az Éjjel lett az istenem,

Kihez szólok én fohásszal,

Hogy virágomat újra áldja,

Csak hogy ismét éljen

S egyszer majd az égig érjen!

Hát hozzád könyörgöm álmom;

Hogy mindez valósággá váljon!

Egy ideje

Egy ideje még azt hittem, soha

Nem tudom meg, mi az otthona

Eltiport port verő szívemnek,

Már azt hittem, nem lelem meg,

Azt, hova nem ér el a haza

Szélcsendjének elhallgató zaja.

Egy ideje száraz virágomat

Nevelgeti újra lüktető birtoka,

Az elhantolt földet jól felássa

A valóságom álom-mása,

Úgy, hogy leomlik a kertek fala

S kipompázik annak színe-java.

Egy ideje még a holdra fogtam,

Aztán a zizzenő éji-lombra,

Hogy nem élem meg elmém álmát

S nem élesztem újjá vadvirágát,

De most ássanak a kopott szavak,

Törjön hát fel kertem virághada!

Hisz egy ideje ráleltem a honra,

Minek szívem, lelkem s elmém foglya.

Ott van az az összes éjben,

Hol a valóságom tükörképe

S annak paradicsommadara

Az éjjeleken kergetőzve átszalad.

Ez lett mára szívem hona,

Mi másnak kertes birtoka,

De nem város az, nem is ország,

Nem rét, tenger, nem is holtág,

Sem a világ bármely szép tava;

A hantolt föld lett újra a haza!

Szept.30.

Hogy is kezdjem...

Nem is tudom, hogyan kezdjem,

Vagy akár-hogy fogalmazzam;

Talán a hazámra leltem s

Angol lett énem magyarhangja.

Nem is tudom. De kedvelem,

Még az Ősz se borult rám,

Talán ez lesz majd a helyem,

Nem hinném, hogy megunnám.

Nem is tudom, mi lesz a vége,

Vagy hogy kéne fogalmaznom,

Hiszen itt oly élet az élet,

Hogy nehéz lesz ezt tovahagynom.

Szept.27.

2013. szeptember 26., csütörtök

Bird of paradise

I clearly remember

My golden black bird

In my own paradise.

I remember it's brown eyes.

I already know it,

That song what it told me

Wich still does fly

In my own paradise.

And sometimes I can

Hear that sound again,

I know it doesn't lie

'Cause that's my paradise.

I don't get it, but I know

What does it mean at all.

Again! It will rise,

My bird of paradise.

I won't let it out of my hands

Until my whole world ends.

I won't let it again to fly,

'Cause I need it in my paradise.

I want to hear you

I want to feel you

I just need you!

I'd like to bring back love

To my own paradise.

Disszidáló vers

Mondom én, Otto Ödön nektek,

Ha meghallgattok, rám figyeltek

Ti magyar nemzet ifjúsága

Disszidáljatok a nagy USA-ba!

Hisz itt pécsi fakó fogoly lelkem

Kitört, érzem szabad lettem.

Tudom létünk nincs hiába,

Csak disszidáljunk Amerikába!

Nem olyan, mint a filmeken,

Tán nem is jártam jobb helyen!

Mondjátok, nem vágytok szabadságra

Ti magyar nemzet ifjúsága?

Ha nem, hát lelked fogoly legyen,

Szoruljon köréd hulló-nemzeted.

Nem igaz, hogy nincsen vágyad,

Szabad elmédnek büszke álma!

Vagy csak Te, csak Te légy velem,

Míg disszidálok fogd a kezem!

Meneküljünk az Új-világba,

Szeressünk ismét, újra egymásba.

Itt! Ne ott! Száll a szelen,

A kósza múlt s a jövő jelen.

Szabaduljon régvolt ifjúsága,

Ebben az új, más világban.

Hisz szabad újra a ketrecem,

S hogy örökké az legyen

Csak rád vágyom semmi másra,

Te vagy szívem Amerikája!

Szept.21.

Flaming butterflies

had a dream and I saw in it,

My confusing written destiny.

There were butterflies flaming in the dark

As the shining moon passed through the night,

They became shining stars ont the sky

And I wanted to be one of them, I tried.

A wonder on fire, a beautiful miracle,

I asked them, but I was not able

To fly and flame with them

So suddenly I woke up, that was the end.

Amerikában

Ma azon gondolkodtam,

Ha később láttalak volna,

Tán bejött volna almom álma,

Itt a nagy Amerikában.

Lenne szép házunk, kertünk,

De már messze elkeveredtünk,

Tán bejött volna lelkem vágya,

Itt a nagy Amerikában.

Ma ezen gondolkodtam,

Hogy a meleg otthonban,

Néznénk a gyerekágyra,

Itt a nagy Amerikában.

Hogy kéz a kézben együtt,

Néznénk mit a szelem szült.

Feltör bennem e vágyam,

Itt a nagy Amerikában.

Ma, ma csak gondolkodtam,

Hogy nem is vágyom jobbra,

Csak hogy arcodat lássam,

Itt a nagy Amerikában.

Így, hogy felnőtté lettünk

S gyermeklétünk eltűnt,

Most érzem, még nincs hiába!

Csak éljünk együtt Amerikában.

Gondolkodtam, gondolkodtam,

Hogy bármi jó, mit okoztam

Tán nem veszett mind kárba.

Hát gyere hozzám, Amerikába!

Legyünk szerelem, ne más!

Legyen gyümölcs, csak miénk!

Legyen újra tűz, mi ég!

Legyünk csak megint egymás!

Itt a nagy Amerikában!

Szept.15.

Újra álmodom

Már milyen rég,

Már azt hittem, nem fogok,

Hogy jön az éj

És minden színben álmodok.

És milyen rég

Láttam már valómat benne...

Pedig olyan szép,

Mintha mind valóság lenne.

Oh, milyen rég

Vágytam újra vissza oda...

Hogy az emlék,

Az az elme-szült csoda

Ne csak napom,

De éjjeleimnek ábrándja

Is legyen valahogy.

Milyen rég!

Nappalomban éjjelé,

Éjjelemben nappalom álma.

Szept.13.

Időel

Mikor éj borul Európára,

Itt még süt a Nap a tájra.

Ami otthon fáradt reggeled,

Az itt még a tegnapod neked.

S ha itt kel a talaj-pára,

Már delet ütnek Európára.

Mikor téged kelt a vekkered,

Ágyba én csak akkor megyek.

S ha itt fordul át délutánra,

Akkor köszönt az éj, otthon, Európára.

Péntek 13.

rövid az é.

Rövid az é.

Akármerre figyelek, nézek,

Látom, mily rövid az élet.

Az autó elé a korcs kutya,

Az is kiszaladt a buta.

Rövid ehhez a futó világhoz,

Az akác is, mi tavaly virágzott,

Mára az is öleli a talajt,

Elfedte már a múlt, a tavaly.

Rövid ideje még magányban

Feküdt el a homok-ágyban

Sosem ismert nagyapám.

Ott hol bácsikám sírja áll.

Fekszenek milliókkal együtt,

Kiknek léte elmúlt, eltűnt.

A kutyával, a szép akáccal

Fekszenek el sírmagányban.

Elmúltak, mit ahogy majd mi,

Mint az évek, mint a tavalyi

S mikor lesz majd enyém vége,

Ki tudja, hisz oly rövid az élet.

Szept.6.

Kocsma

Tán mindenütt a kocsma a helyem,

Ahol magam s mások' felfedezem,

Hol világossá lesz az élet rendje,

S elhomálylik néha csekély értelme.

Szept.6.

Fecskelyukak

Hol vagytok égi fecskék,

Ti kajdacsi építészek,

Kiknek leste még a reptét

Egyszervolt gyermeklétem.

Kik mikor szárnyra kaptak

Útjuk törte az akác.

Ők idén hol maradtak,

Hol érte őket a nyár?

Merre vagytok, szálltok

Engem felnőtté téve?

Van-e már új hazátok

Vagy még visszatértek?

Ugrom-e e homokágyra,

Zuhanva le utánatok

Kacajjal azt kiabálva;

Én is fecske vagyok!

Vagy már sosem lesztek

vájott domboldalon?

Nem lesz többé fecske

Az ezerlyukas Kajdacson?

Hol vagytok régi fecskék,

Messzireptű építészek?

Vagy mind már csak emlék,

Mint a falba vájt fecskefészkek.

Szept.6.

Ősz van

Ősz érkezett Angliába,

És még Franciaországba.

Lelkemnek őszei ők,

Múlt s jelen idők.

Itt hagytak a múló nyárban,

Hogy ősz legyek Amerikában,

Ősz csakúgy, mint ők,

Míg elmúlik őszidőnk.

Ősz van, az lett Angliában,

Meg még Franciaországban,

És ősz lesz, ősz lesz nálam,

A messzi nagy Amerikában.

Szept.4.

Amerikai gondolat

El fogok menni. El fogok menni.

Amerika. US. Olyan távoli. Olyan

Messzi. Más. Hatalmas. Más.

Hatalom. Amerika. Olyan furcsa.

Olyan nagy. Kicsi vagyok. Apró.

Egy leszek. Nem kettő. Elfogok. Más.

Más lesz. Tél. Meg ősz. Tán megőszülök.

Nem hiszem. Más. Más lesz a hajszínem?

Nem hiszem. Három hónap. Ősz. Tán

Tél. De Amerika. Nagy hatalom.

Hatalmas mondhatni. Óceán. Más.

Más éghajlat. Olyan messzi. New York.

Hatalmas. Olyan messzi. Mégis közeleg.

Szept.4.

Fonalas

Hogy súlyos láncokkal,

Vagy gyöngéd fonalakkal

Kötöm magam földhöz

Mindegy is mi okkal,

De én idetapadtam.

Valóm láncolt súlya,

Fonalakkal szövi át

A talpamhoz szorulót,

S az okokból mit se tudva

Erőlteti földhöz magát.

Hogy csak fakó fogda,

Vagy virágba nőtt falakkal

Futó tér a földgömb

Mindegy is, hisz foglya

Lettem, rab maradtam.

Fogoly lelkem dúlja,

Virágokkal töri át

A keblemre boruló

Büszkén hulló múltnak

Felrepesztett képfalát...

Hogy-hogy súlyos lánc,

Vagy gyöngéd fonalak?

Hogy-hogy szövi á

Falon át magát?

Hogy a Föld a lánc,

Mi meg a fonalak.

S valón súlya alatt

Úgy szakad át

A fogda vagy a

Kert fala,

Hogy legyen az lánc,

Vagy fogda ma,

Vagy rab, ki rab marad,

Mindegy is, mi az, mi marad...

Az a fonál halad.

Mi kell?

Hazám a Föld, lakom a rét,

Székem a Zöld, tévém az ég,

Mondd, mi kell még?

Lámpám a Nap, mit istennép

Kapcsolgat, s lám sötétség.

Mondd, mi kell még?

Barát a fű, fa, seregély,

Itt minden hű, a nap az éj,

Mondd mi kell még?

Békém a zaj, csendem a táj,

A szúnyograj, már az sem bánt,

Mondom; nem kell más!

Szept.1.

Kilét

Radnóti szavai kavarognak

A fejemben szóról szóra;

"Álom voltál, valóság lettél újra,

Kamaszkorom kútjába visszahullva

Féltékenyen vallatlak, szeretsz-e?"

A levél a hitveshez jár a fejemben.

Az, hogy ki, oly szép, mint az árnyék,

Akihez vakon s némán is eltalálnék?

Kinek írok én majd ilyen verset,

Vagy talán még ennél is szebbet?

Ki az, ki nekem párom lesz,

Ki álom volt és álom lesz,

Ki jelenemből kitép, elragad

S a valóságban is álom marad?

Megjárom érte akár a lélek hosszát,

Ha kell világunk széles útjait hozzá!

S ha rátalálok én el nem engedem,

Biztos vagyok, hogy nem fogom,

Ha nappal is éjjeleim álmodom.

Aug.29.

Sad Song (szomorú szám eng.)

Sad song

Silently sounds the saddest song

Pain runs on it and even more

But in silent, quietly.

That's why I can't hear

Just that one little pad

Wich makes the song more glad

'N' wishpers quietly; All is ready,

The world is joint, just be happy!
All is ready!

If the song buzzing in your ears

Just feel yourself on it's melody,

That there quietly, on it

Let else to know it

Just that little voice

That somehow you arouse
'N' wishpers one time; All is ready

All is ours who are happy!
All is ready!

Maybe on a rise of the day
Everybody will want to change
Just in silent, quietly
Not to vex it, gently
Take it, just pet that pad
Wich makes you more glad
'N' you will whisper; All is ready!
The world is ours who are happy!
Who are happy!

Betűk

Betűk, jelek, hangok,

szavak meg mondatok

és jelentések.

Ez nem másnak,

A kreálásnak

a jelensége;

Olyasfajta szóözön,

Mi akár lehet

Néma ligeted,

Zajos börtönöd

Vagy erdők világa,

Erős fának

Gyönge ága

S szelíd mező vadvirága.

Vagy akár lehet

Egy képzeted,

Az éjjeled álma,

A világ másik valósága,

Mi valóra válik

Teli hanggal,

Szavakkal,

Jelekkel,

Más jelennel.

-ők

-Ők

Összegyűltek megint,

Övék az egész

És benne elenyész

Az enyhe pír,

Mit a nap erőszakol

Lassan közéjük,

S talán még áthatol,

Tán ma megéljük,

Hogy kisüssön a Nap.

Fütyürésztem

Reámszorul ez az áldott hurok,

Amit magam köré én dúdolok,

Mit eljátszok az élet húrján

S rámfeszíti az énem burkát.

Hát fütyürésztem átok dallamom

Át minden éjjelen meg nappalon,

Csak úgy némán, magamban dalolva

közben nyakam már a hurok foglya.

Egyre nehezebb az átok hurok,

Már a légszomjamba bolondulok,

Mert én csakis dúdolni akarok,

De légből levegőt már nem kapok.

Hát füttyenteném átok dallamom,

S csak csend, mi átzörren az ajkamon;

Nehm the vagy az márh tudom,

Ehzért feszül ehz ah hurok,

Nehm the vagy az deh neked adhom,

Azh áldotth átok dhallamom.

A ház oldala

Nőtt a régi házfalon

Tán a déli oldalon

Egy burjánzó cserje.

Úgy kúszott az oldalára,

Hogy nem lelt akadályra,

Hát miért ne merne?

Belenőtt az öreg házba,

Lett törzse s ezer ága,

S még tovább növekedne

Fel a fátyolkék égre,

Bele a kietlen messzeségbe,

De miért ne merne?

Karolta hát, fúrva a falat,

Gyökerével odatapadt

És minden ága s levele

Feszült bele a levegőbe,

S még, még tovább nőne,

És miért ne merne?

Vesszői úgy borultak virágba,

Mint ágai a napvilágra

És egyre, egyre nehezebb lett,

Nőne még, de úgy karolt,

Hogy már a falon áthatolt,

De azért még miért ne merne?

S nőtt, nőtt még nagyobbra,

Míg a fal apró darabokra

Hullott, s mielőtt elengedte

Szólt a fához; nagyon vigyázz,

Ezek után bármit csinálsz!

De földre hullni, miért ne merne.

Aug.24.

Hatástalan cselekedet

Cselekszem csak, vagy hatok,

Mit mondtok ti nagy Hatok?

Ha szerintetek csak cselekeszem,

Hatni megesküszöm, igyekszem.

Jég. Tűz. Különálló oldatok.

Rózsa. Fűz. Vad cseresznye.

De ugye azért még alhatok?

Jöhet álom még szememre,

Ha csak cselekeszem-e?

Vagy fáradt marad szemem,

Ha hatástalan maradok?

Mondjátok ti nagy Hatok!

Jég. Tűz. Különálló mondatok.

Rózsa. Fűz. Meg jegenye.

Mondjátok, hogy hatok,

Hogy hatással vagyok!

Mert míg ezen merengek,

Nem hatok, csak cselekszek.

Aug.22.

Összevissza

Szellemileg szanaszét vagyok,

Érzelmileg már szétszakadok,

Fizikám meg épp csak stagnál,

Bár még ez is jobb annál,

Mintha nem lennék.

Lelkierőm már gyenge pára,

Tán szétesett minden mára,

Akaratom is meg-meginog,

De ez még mindig jobb,

Mintha elvennék.

Mostanság sokfelé lakok,

Körbeállnak új alakok

Ha nem is értem azok szavát,

Még az is jobb annál,

Mintha elvesznék.

De hogy legyek büszke páva,

Szavannának oroszlánja,

Vörösrózsa ne csak piros,

Hisz tán nincs is jobb,

Csak ha az lennék.

Aug.22.

Ne vessek-e

Nem tudom, sírjak-e, tán nevessek

Vagy még csak ügyet se vessek

A problémákra, mik egész széltében

Világnak, rázúdulnak még éltében

A nációkra, meg-gondolt szellemekre,

Hát akkor sírjék vagy nevessek-e,

Ha problémái földnek s égnek

Hirtelen engem is utolérnek?

Nem tudom, síromat ne vessem-e

Még puha Földünk gigász földjébe

Vagy inkább csak nevetni kéne?

Hisz a kacaj s vígadtság a ketrece

Minden gondnak, csakis az lehet.

Aug.19.

F&Á

Fények és az árnyak

Lények és a tárgyak

Egybefolynak, hullva

Lesznek holtak, múlva

Árnyba és a fénybe

Lépnek...

Fáraó

Bár számat tömnék be

Nem kopott fogamat,

Méz-mázas tömlyénnel

Akárcsak a holtakat.

Mint dicső fáraó

Feküdnék széltében

Én, isten-földlakó

Számban a tömlyénnel,

Hogy úgy gondtalan

Hogy hatoljon a kampó

S tépje ki agyam,

Lám hát Isten is halandó,

Hisz mellkasomon érme,

S amint nézem magam

Megtömve tömlyénnel,

Hogy az én én marad,

Olyan isten-való,

Ki világ életében,

Folyton test-hagyó.

Aug.13.

A kar

Akar a kar. Remél, kér.

Epedezik versekér',

Miket szerelem szül

Zord világ ellenül,

Hogy szakadjon kebel,

Mi eltiport port kever

Lélegzetem levegőjével,

Hisz maródik torok, gége.

A kar akar. Kér, remél

Epedezik a rímekér'!

Miket ép szellem szül,

S e zord világ megenyhül

Rímtelen szívemen,

Ha az eltiportat lenyelem

És majd felszakad vérem

Tüdőm lélegzetével.

Aug.12.

2013!

Kar.Kar.Mit akar?

Kor.Kor.Évcsokor.

Por.Por.Eltipor.

Pár.Pár.Mind kopár!

Kar.Kér.Keretet.

Rút.Koszorút.

Kér.Varr.Akar.

Port.Ver.Vér.

Kar.Akar.Kér.

Aug.10.

2013. szeptember 25., szerda

Nyári alkony

Végre hűvös az alkony,

végre ma már élni hagy.

Legyen inkább téli fagy,

mint hatvan fok napon.

De csak e hűsebb éjszaka

javítja bágyadt kedvem

meg ha néha szellő lebben.

Ez a kábulatnak az évszaka.

Kábultagyú minden ember,

s szenvedünk e forróságban,

míg a lomha nyárt le nem váltja,

a hűssel cirógató Szeptember.

Aug.8.

Moha

Szaladok át a növényzeten

s a lombosmoha a tőzegen

talpaim formáját felveszi.

Az egész valómat ellepi

a nyárban fúvó fuvallata

s megannyi virág illata.

Lobogó karomnak a bőrén

érzem minden fának törzsét,

mikor ujjbegyimnek simulnak.

S egész valómra lehullnak

a levelek az ódon fákról,

regélnek az ősi tudásról.

Hát légzem be a tudás-párát,

s átkarolom minden fáját,

ennek a múló nyárvilágnak.

S egész valóm minden virága,

szakítja fel verítékes mellkasom

és kivirágzok hirtelen az avaron.

Eltakart

Szívem tudni csak egyet akar,

pont, mit valami eltakar.

S nem is tudom, fogom-e merni,

az eltakartat megismerni.

S tán, ha egyszer meg is merem,

felkutatom és megismerem,

s az a bármi is legyen,

átrágom magam az elegyen,

nem is számít, hogy ha mar,

vagy ha meg is öl egyhamar,

míg megismerem addig dúlok,

még akkor is ha felfordulok.

Aug.8.

Francios Villon

Francois Villon

Ballata az paapaarul meg czaazaarrul

Ballada a pápáról meg császárról (magyarítás)

Mert légy bátor pápa, te, ember,

viselj mise ruhát s legyen

beretrád csillag hímezettel.

Jön az ördög és mérgesen

stóládat rántja el vizen,

ha célod vagy ha úrfi fél,

ellentbéül nép mind ki megyen,

mint azkit el sodor a cél.

Konstantinápoly arany bőrüvel

fénylő kezű császára sem

menekszik, szintúgy Frank Honn hitűvel

dicső fő-fő királya sem Kedyg úrnak

az évben emelt sok templomot. Mit ér?

Híre-neve semmi lészen,

mint azkit el sodor a cél.

Lehetsz Grenoble virága, fegyver

hadnagya, kit küld Dijon s Vienne,

királyfi, kit Salyus s Doles kedvel,

első-szülött, fejedelem,

vagy szolga-nép a földeken

kürtős, herold: csak olly azért,

bátor egyél bőségesen,

mint azkit el sodor a cél.

ajánlom

Herceg – föld hív mezítelen,

el futamlik, azki csak él,

sír, nem sír, halála leszen,

mint azkit el sodor a cél.

-eredeti fordítás: Szabó Lőrinc-

Aug.8.

Ott-ott

Itt-Ott

Korrodált lélekturmixomban őrlődök

milliónyi másik meg egy nő közt.

Apró darabkáim hullnak ezer felé,

kihányom szépen őket magam elé,

miket a folyvást forgás felkavart,

mint őszi szél a sárgult avart.

Őrlődök. Lelkem lassan korrodálódik,

míg egyről s millióról álmodik.

Hullanak. Azok a fásult régi évek,

zuhannak még sárgultan elébem,

mikor álmom kavarog egybe velem,

s darabokra hányja szét észérvemet.

Hát ma kihánytam.

Már alig vártam.

Hogy kimondjam.

Ott-itt. Itt-ott.

Kimondott…

Székesfegyház

Ahogy elnézem tornyos zárkátok,

hova az Isteneteket zártátok,

felmerül bennem egy kérdés

meg egyből a kontra észérv;

miért kell, hogy mindenki lássa,

ez csak a fránya reklám hatása,

hogy Isten háza szebb, e ház nagyobb,

de hát őseink fizették az egyházadót,

miből vettek volna földet s házat,

de ők csak adóztak az egyháznak,

a kósza bárányok, a butítottak,

nem voltak jobbak, csak juhoknak,

kik bégetve plébánosuk imáját,

maguk s Istenük egy-házba zárták,

hol élni bűn, de a bűn meg él,

mindegyik meg-halni fél.

Aug.6.

Hőszaka

Rengeteg. Radler. Cimpa.

S aki a Radlert issza,

az ugyebár én vagyok,

megkoronázva a napszakot,

ezt a nyári éjszakát,

min hőség zuhant ránk.

Akárcsak a csillagok az égen,

egyhelyben nem bírom én sem,

ezért pattantam nyeregbe

s loholtam bele az estbe,

hogy hűtsön szél, ha rám lel,

s üdítsen fel a Radler,

mert nem bírom már tovább

az éjszakának a hőfokát.

Lihegek, mint a kutya,

dunyha nékem minden ruha,

sistereg borotvált kobakom,

mint krumpli az olajon,

ezért a Radlerem lenyelem,

s tovaszállok, tán hűs szeleken.

Aug.5.

Expedíció

Expedícióm, kutatásom

közben én oly mély kutat ások

a száraz, szikes önkéregbe,

hogy amint vájok rétegről rétegre,

úgy eltünedezik a homály-pára

s néha felszakad a forró láva,

mi koslató karjaimba mar

s nem ülepszik le egyhamar,

mert fúrom át magam a láván,

át egy újabb réteg határán

s folyton folyvást sötétebb

mindenik feltárt kéreg.

Egyre hidegebb, félelmesebb,

miként haladok le, lejjebb,

mígnem már semmit se látok,

s akkor önkényesen megállok

és felnézek (k)utam elejére

át ködön, tüzön, sötétségen,

majd próbálom ujjam belefenni,

az újabb rétegnél lejjebb menni,

de beletörik, az meg se rezzen,

tán nincs tovább már tényleg semmi,

vagy mindaz, mi lehetetlen.

Aug.5

Mozgássérült parkoló

Hiába számlálom a kocsikat sorra

olyanok, mint kutyában a bolha,

ahogy áradnak a Tesco parkolóba.

Hol anno még állt a régi rét,

de a Tesco az már rég itt él,

éppen csak fiatalabb, mint én.

Hányszor motoszkáltam már benne,

tejet, kenyeret itt mennyit vettem,

míg huszonegy éves nem lettem?

Tesco.Tesco.

Te undorító.

Kattogok

Kattog az elmém,

mintha eső verné.

Szükségletem van

vagy elmém elhal,

felrobban az agyam

ebben a zivatarban

s szívem is egyszerre,

ha rágondolok a csodaszerre!

Író elmém halott,

csak magam vagyok.

S mi az oka a halálnak;

ma még nem inhaláltam.

Aug.4.

Hang

Egy Hang liheg a fülemben,

monoton, lágy ütemre;

„Te hülye! Te ostoba fasz!

Döntsd már el, mit akarsz!”

Súgom vissza monoton;

„Majd egyszer el fogom.

De honnét tudjam, mit akarok,

ha arcod tőlem eltakarod?”

S zilált Hangja újra szól;

- már a fejemben valahol –

„Te bolond! Te semmirekellő!

Döntsed már el, kell ő?”

Ingerülten rá, felsorolom;

„MAJD EGYSZER EL FOGOM!

S honnét tudjam, mikor teszem,

tán, ha elmém összeszedem.

S Te, fránya Hang, Te hangtalan,

mi odabent motoszkálsz halkan,

tudd, addig vívom veled néma harcomat,

míg nem mutatod meg nekem, az arcodat.

Aug.3.

Volna kedvem?

Semmihez sincsen ma kedvem,

maximum halni, ha lenne.

Belehalni a semmittevésbe,

elpusztulni a napsütésben,

mint eretnek a máglyán,

abban tán kedvem találnám.

Várna rám a Mennyek Földje,

vagy újra vissza az Élet-körbe.

De hisz azt senki sem tudja,

hogy ki ott van, élvezi vagy unja?

Vagy ha ismét visszatérnék,

ha emberalakban újra élnék,

nem vágynám-e a máglyát

vagy a hírhedt Menny világát,

lenne-e kedvem bármi máshoz,

mondjuk egy új feltámadáshoz?

Aug.3

2013

Kétezer-tizenhárom, hogy elszaladtál,

hol van már tőled a tavaly nyár,

vagy az idei tél meg tavasz.

Mára már az is tovaszaladt,

olyan felfoghatatlanul gyorsan,

hogy nem is tudom, merre voltam,

mit tettem, míg én ideértem,

elvesztem az idő-tér függvényben,

hisz olyan gyorsan elhaladtál,

hogy az a pár emlék, mit hagytál

már csak éppen hogy dereng.

S mondd; Mi lesz veled,

ha nyarad neked is így elenyész,

mikor jön a tizennégyes év?

Mondd; Mi lesz akkor veled,

ha elfelejtem az évedet?

Aug.1.

Irodalom

Mily csodás az irodalom,

ha magam írom dalom,

vagy ha másét olvasom,

mind lenyűgöz.

Gyönyör nékem minden elme,

mik szülik a szót, verset.

Mindent egybevetve

bámulatosak.

S mennyire szép a sok lélek,

azok a piciny életképek

megragadva egy-két művében,

mit az elme szült.

Aug.2.

Fogadalom

Hogyha a világ jobbra forog,

akkor én csakis balra fogok.

Aug.1.

Virágdal

Hazatértem, s minden virágzott.

Hát letéptem én egy virágot,

letéptem én egy rózsaszálat,

olyan gyorsan, meg sem vártam,

hogy a duzzadó bimbó helyett,

színpompázó szirom legyen.

S most e bimbót cirógatom,

néha fogom s zsebre rakom,

mikor csodálom a virágokat,

azokat a már színpompásokat,

miket mások még nem téptek le,

s a rekkenő nyárban értek be.

Hiszen csodás számos virág itt,

ez az egész világ virágzik,

míg magamat morzsolgatom

s rózsabimbóm zsebre rakom,

addig ontja nyári illatát

milliónyi másik rózsaszál.

S így, hogy legyen csak egy virágom,

ha még nyílik millió a világon?

Nekem csokor kell, sőt koszorú,

s ebben csak az a szomorú,

hogy a bimbóm a kezemben fogom,

Így koszorúm, ha lesz, maximum a síromon.

Aug.1

Volumen

Világra szólót akarok,

olyat, mit ha szavalok,

talpra áll az ember,

s megteszi, mit nem mer.

Mit ha bús vén hallgat

ismét erős fiatalnak,

hajadonnak érzi magát,

ha fiút ér, ha lányt

férfivá érnek és nővé.

Mi szól egy szebb jövőért,

s feledteti a múltat.

Valamit, mi már túl nagy

dolog az emberi elmének,

minden teremtménynek.

Júl.31.

távirat

Távirat

Meghalt anyósod.

Üdv; az apósod.

Júl.30.

cirkusz a nép

Cirkusz a nép

Cirkuszolnak az emberek,

s a szóbanforgók,

kik cirkuszolnak, lehetnek

akár bohócok,

akár egy fásult mutatványos,

amit szólnak, az sohasem mulatságos.

Csak cirkuszolnak…

Júl.30.

Világmentés

Úr Isten! Ti mit csináltok?

Megmentitek a világot?

Hiába! Már elveszett!

Minden út ahhoz vezet,

hogy pusztuljon a Világ.

Szemünk ma, mit lát,

az mind elenyész majd

s utána csak csend és zaj

háborúja fog dúlni a Földön,

kivész belőle lény s ösztön,

megszületne a tökéletes harmónia,

egy „értelemmentes” utópia,

de elveszne minden emlék

és ugyebár én sem lennék,

ezért is közétek állok,

közétek; kik megmentitek a Világot!

Júl.30.

2013. szeptember 3., kedd

Mondatok, szavak

Mondatok rágódnak fogaim között.

Szavak, végjelek és szóközök,

no meg sokszor egy sima pont.

Rágódnak a leírhatatlanok,

s néha csak tátongó üres lapok,

miket hosszas rágás után kiköpök,

s hiába lapozok azok fölött,

amit látok, csak kietlen űr-özön,

melyet a széltes elmém hagyott.

Az elme, miben oly sok halott,

rágódó mondat kavarog,

miktől még én is felnyögök.

Júl.29.

Hinta

A hinta lényege az előre-hátra,

s ha mégsem az, netán ha

lényege a mozgás folytán elvész

és az előre meg a hátra egyként

áll össze a változatlan térben,

hiszen vektorainak adott mértéke

az idő függésében kiegyenlődő,

s ezért kérdés mit hoz a jövő,

folyton előrét sohasem hátrát?

A lesznek végtelen tárházát?

Vagy csak hátrát és nem előrét,

s sosem láthatnád jövőjét,

hogy merre leng, mi leng.

Sohasem tudod meg!

Júl.29.

Misszióm

Mikor elmerülök impressziómban

egy utcasarkon vagy presszóban,

de inkább a magány-csendélet,

mit a zöldellő tájban megélek,

a lobogó tűz, a kikelet,

s a kikeleten kívül, mi lehet,

az az én impresszióm

s egyik misszióm,

hogy mind megéljem.

Júl.26.

Minden

A hold árnyas kráterei,

az mind-mind én vagyok.

A világnak az utcái, terei,

az mind-mind én vagyok.

Az összes csillag az űrben,

az mind-mind én vagyok.

A sok kis hangya a fűben,

az mind-mind én vagyok.

A Nap éltető sugarai,

az mind-mind én vagyok.

A folyók s tavak halai,

az mind-mind én vagyok.

Óceánok és vad tengerek,

az mind-mind én vagyok,

s kontinensek meg emberek,

azok is mind én vagyok.

Akár kicsik, akár nagyok,

az mind-mind én vagyok.

Júl.25.

Prófécia

Testet öltök,

ha meg nem öltök,

ha nem húztok keresztre,

ha senki sem tesz keresztbe.

Testet öltök,

inget meg öltönyt,

s szólnám próféciám,

hogy ózon, olaj, cián,

de akkor szembejöttök,

megköveztek, leköptök

és szög hatol át kezemen,

bele, bele a keresztbe.

Júl.23.

Az erdőn

Rohanok át az erdő fölött

a lombkoronán,

semmi az ég s elmém között.

Templom tornyán

is tovább láttam az ösvényt

a lombokon,

s szegve minden törvényt

csak loholok

az égi ágakon, leveleken.

Súlytalan

mozdul alattam, nesztelen

minden fa

a talpam alatt elsuhanva.

S hirtelen,

magamat azon rajtakapva,

hogy jelen,

jelen pillanatban meg kell állnom,

ugyanis

jelenemen most álomvilágom

utazik.

júl.23.

2013. szeptember 2., hétfő

Patak

Halkan csobog alám a patak

s benne a kis halak

olyasféle körtáncot járnak,

majd a csillogással egybeválnak,

míg a kis patak átcsobog,

de elegánsan, pedig lohol.

Én is csak fodrain látom,

azon a pár, apró hullámon,

mik a csillogást szülik,

s kérdi; ki vagy? Ki ül itt?

Miért itt? Miért itt teszed?

Nincs más? Nincs jobb helyed?

S válaszolok, mert enyhül

csobogása; Az ki ideült

egy férfi a sokból,

nem messze ide, a városból,

ki lelkét kitárni jött,

s megnyugvást, pihenőt

látott a parti csendben,

látott valamit benned,

s bármerre megy, nincs helye,

mert úgy érzi mindene

a helyén válik, bontakozik,

ezért üli a partod itt.

Júl.22.

Csöpke milesz

Csöppke milesz

Tán egyszer ismert leszek.

Talán ismert lesz szavam.

Tán egyszer az lesz nevem,

miután megismertem magam.

Júl.22.

Hangya

Bár követhetném egy hangya

útját a bolyig,

de ahogy cikázva halad

csak úgy eloszlik

léte a milliárdokban,

ezért kérdem;

Mondhatjuk magunk másoknak?

Ezt nem értem.

Vagy ha lenne egy óriás,

ki ha fentről nézne,

az sem látna mást,

csak hangya-létem,

mi elveszik a milliárdokban

s nemhogy lépteim

vesznek oda a távolban,

de hangya éveim.

Mind azok vagyunk, hangyák!

Mert hagyjuk, mert úgy akarják!

S ha azok az óriások ma,

neked morzsát szórnak,

tudd, utána eltaposnak.

Júl.22.

Kertváros

Képzelj el egy kertvárost,

egy fásat, egy virágost.

A sok családi házat,

a virágot, a fákat,

a játszadozó gyerekeket,

az ajtón álló hű ebeket,

rigót, cinkét, csókát,

a kacagó gyereknótát.

De Ho-Ho!

én pécsi vagyok,

s a logika kihagyott,

mikor „kertvárosunk” nevét kapta,

ha rátekintek a panel-hadra.

Júl.22.

Lependék

Lehull a szárnyas lependék,

mint én, hogyha mernék,

de ha hullok, végül leesek.

Tudjátok, én ezért nem merek.

Júl.22.

Szél

A szél

Mást szól ma a szél,

más valamiért,

más van hangjában.

Úgy jár a tájban,

mintha új lenne,

hisz e kertben

már sokszor voltam

és már hallottam

én csendben is,

tán szebben is,

de új, már más.

Itt a váltás.

Júl.22.

Lesznait olvastam

Köd előttem, köd köd mögött,

Lesznaiban gyönyörködök,

Bár generációk törik szavunk,

Sokban hasonlóak vagyunk.

Hisz magunk éltük magányunkban

S álmainkat az álmunkban,

No és az a híres, fránya köd,

Ugye nekem is a számra jött,

Meg a testek-lelkek kéje,

Merthogy ugye, elvégre

Mindketten emberek volnánk,

S ha ezekről mi nem dalolnánk,

Ki tenné, mondd, ki tenné,

Szájára a fontost ki venné,

Ha másik teszik helyettük,

Így valakivé mi lettünk,

Költővé, mások szavává,

Miket néha csodálván

Rájövök, hogy ugyanolyanok,

Pedig ő és én más vagyok,

De szavunk egy, közös,

S lelkünk hasonlón ködös.

Júl.22.

Gém

A szürkegém,

mint angyal úgy zuhan,

de fölfelé,

s szárnya, mint tutaj,

úgy hullámlik

bele a nyári égbe,

hogy egybeválik

a fönni fehérséggel.

Júl.20.

Dúlsz

Tajtékzol ám rendesen,

azért mert most elmegyek,

de nem kell sokat várnod

és újra hűs hullámod

cirógatom.

Most dúlsz, tán haragszol,

túlsüvíted a harangszót,

de addig itt vagyok veled,

míg lassan el nem megyek

haza Pécsre.

Remélem, hogy megérted,

esküszöm idén visszatérek,

és ígérem, hogy hallgatom

veled majd e harangot,

kettesben.

Júl.20.

Isten fia, a fiam

Bor a vérem

és vízzé vált.

Nem kell nékem

glória, szárny,

parancsolat,

csak gondolat,

csak az elme,

hogy üzenjek,

hogy mutassak,

akképp hassak,

hogy létem,

s próféciám

elbeszéljem

s nem kell glória,

vagy bármi szárny,

csak eufória.

Júl.19.

Már láttalak...

Már láttalak

Idén már láttalak téged,

mikor ugye még a télen

a Gyulával meglátogattunk

s orcáidra csókot adtunk

köszönetünkképp' neked,

hogy veled tölthettük a telet.

Bár kedved akkor rideg volt.

Emlékszem, hogy szél tombolt,

mikor a parton rád leltünk

s dideregve keblünkre öleltünk

Fonyódon ott a Gyulával,

a fenyvesi vonatra várva.

S bár kedve vesztett voltál,

te mégis tovább gyalogoltál

s álltál velünk vonatra várva

s aztán velünk a Hattyú utcába

jöttél társaságunkat remélve

abban a magányosan telő télben.

S mi örültünk, hogy jöttél,

hogy akkor velünk beköltöztél

a jégbe fagyott nyaralóba

s túráztunk a bereki hóban,

meg persze, hogy veled aludtunk,

ha bírtunk, ha tudtunk.

Úgy érzem szerelmesek lettünk,

februárban mi beléd szerettünk

s most megint, végre

ismét látlak téged

s kimondom; Hiányoztál!

Szememben nem változtál,

csak friss lettél, hajadon.

Itt vagyok újra Balaton!

Júl.18.

Balaton

Valahogyan Te mindig más vagy,

minden évben máshogy látlak,

hisz tavaly, mikor ültem e stégen,

még átláttam a szél vájta ösvényen,

mit mára már dús nádas lep,

pedig csak egy év, mi tova lett.

Te mindig más vagy!

Júl.18.

Nap sütötte

Aranyárban fénylik partja

s abban fehérlik a habja,

hol darabjai hullnak alája

a fekvő-Nap sütötte peremén,

lefelé a virágos porcelánra.

Csodálatos ez a sütemény.

Júl.17.

Műhelyem

Ez a szoba szülte rengeteg versemet,

s már nem szoba ez, műhelyem,

hol a szavak a világra jönnek,

a József A. utcai panelködben,

itt mi zörren, az a 6-os zaja,

vagy a barát rézhúros dala,

mi műhelyem neszévé vált,

minek sarkában eddig tévé állt,

most gitár játssza végtelen,

s így lett e szoba mára műhelyem.

Júl.17.

Panelköd

Ködben úszik Pécs egyik panellakása,

mintha kigyúlt volna a kályha,

de mi voltunk, mi kezünkben égett,

tehát csak a hangulat végett

ülünk is füst-ködbe zárva,

ebben a pécsi panellakásban.

Júl.16

Bizonyosak

Bizonyos szavakat nem mondd ki az ember.

Azokat a bizonyosokat, miket nem mer.

Azt, mi túl szép, hogy igaz legyen,

s hogy az igazság revanst vegyen

a valós szépsége, mi mivolta egyben,

az megfeledkeztet, eltemettet,

ezért nem mondod te se ezeket,

s szépségük lassan elfeleded.

Pad

Szerintem valahol elhagytam,

vagy csak nem helyére raktam?

Vagy a pad, ottmaradt alatta?

Szerintem valahol elhagytam.

Nem is tudom, hogy mióta

nem beszéltem én róla,

mit elhagytam egy bokorban,

tán valamelyik tóban.

Szerintem az ott maradt,

az a bizonyos pad alatt.

Valamiért akkor otthagytam,

magam.

Júl.16.

Szomorú szám

Halkan búg szomorún a szám,

fájdalom futkos dallamán,

de csak csöndben, halkan,

hogy meg se halljam,

csak azt az apró neszt,

mitől a szám boldog lesz.

Súgja halkan; Minden oké!

A világ ma a boldogoké!

Minden oké!

Hogyha zúg szomorún a szám,

érezzed magad dallamán,

hogy ott csöndben, rajta,

hogy más is hallja

még azt az apró neszt,

mit benne te keltesz.

Súgom majdan; Minden oké!

Mind a miénk, boldogoké!

Minden oké!

Talán egy nap hajnalán,

mindenki vált tán dallamán,

csak úgy csöndben, halkan,

nehogy felzavarja,

azt az egy apró neszt,

mi boldoggá tesz,

s súgod majd azt; Minden oké!

A világ miénk, boldogoké!

Boldogoké!

(Dalszöveg SZ.M.GY.-nek)

júl.16.