Hazugnak

Hazudnak

Hazudnak a verejtékes álmok,

Miket én ily hűen szolgálok.

Hamis képet csalnak szememre

 S kérdésemre mit se felelve

Vetítik nap mint nap maguk,

Mind szép, de mind hazug

Így, ha belekelek az éber létbe

Még mindig átverve érzem

Magam.

Álmaimban sem tettek, sem szavak,

Még csak a képek sem igazak,

Mik valóság látszatát keltik,

Ez mind-mind, egytől-egyig

Képzeletem kreált hazugsága.

Sajnos még éjeim valósága

Marad.

Mit ember ölt

Mit ember ölt

Haldoklik a büszke Föld,

Elhagyja az őserő,

Mi az egységben rejlik

Galaxisoktól egész sejtig,

Egy van, mi bontja a képet,

Mi zavart kelt az egészben,

S ez egy dolog; az ember,

Ki mondván: csupán kegyelemmel

Pusztítja saját szülőjét,

Mottójával; mindent a Földért.

Haldoklik a szép hazánk,

Ki puha gyepet nőtt alánk,

Mit mi mégis kővé tettünk,

Egy autonóm egység lettünk,

Mi az egészet semmivé teszi.

Itt most nem kampány kell neki,

Nem csak puszta kegyelem,

Hanem pázsit-puha szerelem,

Hisz haldoklik a büszke Föld,

S a legnagyobb lesz, mit ember ölt.

Képes-e

Képes-e

Kérdem, képes-e az emberi elme,

Hogy egy szürreális valót teremtsen,

Mire csakúgy hatnak fizika törvényei

 És a tér-idő tátongó örvényei,

Mint e nappal élt valóságban,

De a sejtelmes éjszakai árnyban

Kapunk lépünk át a másvilágba,

Mi földi léttől egyáltalán nem függ,

Ott nincs mi szabad, mi megtűrt,

Az a világ arra teremtetett,

Hogy megtehesse elménk, amit lehet,

Kreálhasson akár saját valóságot,

Hol megszűnnek létezni határok

 S bár a fizika nem hoz törvényeket,

Tér és idő ugyanúgy örvénylenek,

Hiszen az emberi csodás elme

Olyan sok dologra hivatott lenne,

Csak be van zárva szegény árva

 Tehetetlen emberi testbe.

A világon mindent lehet

 A világon mindent lehet

Nem lelek rendszert a rendetlenségben,

Mit sokféle rendek teremtenek.

Mint olcsó amcsi filmnek rendezése,

Olyannyira rosszul megrendezett.

Nem látok itt semmi féle egységet,

Sem azt a bizonyos "lehet-teret",

Mi ha egyszer végre életbe lépne,

Eljönne mindaz, mi teremtetett

 S e kósza lények kuszált rendszerében

Újra élhetnének az emberek

S mindenki saját tollú rendezésben

Írná át az unalmas filmeket,

Így megtehetné mindünk életében

Mindazt, mit a világon lehet.

Reggelente

Reggelente

Oly nehéz reggelente kelni,

A valóságot álmunkba keverni

 S továbbra is úgy heverni,

Hogy erőlteted furcsa álmodat,

Átcserélve az érzetvalóságokat

Csak azért, hogy önnön léted

 Tűnjön majdnem olyan szépnek,

Mint képei az alvó pszichédnek.

Nehéz e világba álmot teremni,

Saját, kreált implantot helyezni

 És ugyanúgy hűen szeretni

Az igazából élt valóságot,

Nemúgy az elménk csinált álmot,

Mi önnödnek második léte,

A képzeleted teremtménye.

Mese s életünk fura keveréke.

no title

Ékeskedjék minden füzetem

Arról, mi volt s mi lehet,

Mindről mi lelkem vágya

 S így kristály tisztasága

Válik létemmé, mi papírra íratott.

S hogy szavaimmal tartsam az iramot

Írom, mi múlt és tán jövő, 

Olyasféle égbe-boltba szökő

Kósza elmém elhagyott képe,

Mitől ez idő végtelenségnek

Tűnhet holmi szkeptikusnak.

Tudod, ahogy a jövő válik múltnak,

Úgy tűnik egyre inkább nékem

Bármely füzetem végtelenségnek,

Hisz minden nap írt szavam,

Mitől az idő megállni kényszerül

 S így jövőmre is múlt vetül,

Mintha időtelen állnék, várva,

Időfogságba zárva

Mivoltomat s létemet.

Így ha olvasok egy füzetet,

Mi szavaimnak büszke őre,

Mi lelkemnek a szeretője,

Mert múltam benne jelen,

Ha én újra szemügyre veszem

Ékeskedik az bennem mélyen,

Hiszen mégiscsak, elvégre

Mind az én szavam,

Így emlékeztetik jövőmben

A múltamat.

Jeges vers

Jeges vers

Vajon találkozom-e olyan nővel,

Ki szinte teljes erővel

Igázza le férfi szilárdságom,

Vagy több nem is lesz e világon,

Ki oly meleggel töltené keblem,

Ki felolvasztana engem,

Mint jeget a nyári égbolt.

 S mindez már túl rég volt,

Hogy "bármi" nő vessen véget

Ennek a megkövült keménységnek,

Mi anno hévnek volt az otthona,

Most azon csak a fagy kopogtat,

Mit csak oly forró nyár lágyítana,

Amilyen a Földön sosem akad.

Hát vajon eljön-e ez évszak éve,

Vagy megmarad így szívem keménysége?

csak köd

csak köd

Faggyal jött köd

Mászkál leplivel

 Az utcák között

 És így lepi el

Mind, mi hibádzik

 Nem láttatja

Azt se, mi hiányzik,

Legyen az egy padka,

Ez ég-világon

Bármely teremtés...

S itt jön az álom;

A ködbe merengés,

Hogy nem láthatod,

De mégis ott lehet,

Talán csak párafolt,

Vagy több mint képzelheted.

-hát ereszd el a képzeleted-

Ősi rendszer

Ősi rendszer

Kellene egy olyan rendszer,

Aminek az ősi elve,

Hogy az én magát képviseli,

Így megszűnne a kapzsi elit,

Mi a nép fonnyadt csecsén

Csüngve vígan elél.

Kellene ilyen rendszer itt,

Miben a való ént engedik

Lenni, minek lennie kell.

Bár volna ez a rendszer.

Ide nem több politikus

Kell, hanem síri kuss.

 Ha ez ősi rendszer létezne

 S minden tagja az lenne,

Mire hivatott megszületni,

S már nem is kéne képviselni

Magunk semmi politikában,

Mert mind egy lennénk a világban.

Nehéz az é.

Nehéz az é.

Nehéz ez a fránya élet,

Amit monoton élek,

Legalábbis élni vélek.

Tanulhatnám mesterfokon,

Hogy mi körül, mi forog,

Ugye Nap, Föld, csillagok,

De csak azt tudom, itt vagyok,

Hol oly nehéz az élet,

Mint egy "xy" képlet,

Mit ha megoldanék sem...

Semerre sem jutnék, onnan,

Hiába szálait, ha kibogoztam,

De ott lebegnék, ami voltam,

S ha mégis megváltozok,

Rájönnék, mi hogy forog,

Hogy odafent a csillagok,

Idelent meg csak én vagyok,

Hol hontalan énem hona

Mégiscsak az égnek boltja,

Mi hulló szikráit ontja...

Jaj, de nehéz bármi élet,

Ha úgy élünk át oly sok évet,

Mint egy oldhatatlan szinuszképlet,

Melyben "x" a Földhözragadt

És "y" az égre szaladt,

Így "x" vágy a végtelenbe,

"Y" meg tart ugyanerre.

Oly nehéz így az élet,

Hogy sosem lehet vége,

Mert "x" áll a végtelenségben.

Csak állj meg...

Csak állj meg...

Állj meg! Állj meg falióra,

Csak egyetlen fáradt szóra,

Mit most hirtelen kimondok

 S így időtlenségbe fojtom

 Ez egy szónyi gondolatom,

Azt röpke álltadra hagyom,

Hagyom hadd legyen végtelen

 S váljék belőle puszta lételem,

Mi időtlen áll a térben,

Hát te Óra arra kérlek;

Állj meg! Csak állj meg egy szóra,

Csak egyetlen egy utolsóra!

Új évad

 Új évad

 Új évad vette immár kezdetét,

Elmúlt e kósza, kerge év

 Kezdődnek megint e pokolban

A hetek, hónapok sorban,

Kezdődhet megint egy kerge év.

 Ez év ismét kezdetét vette,

De már csak hó se lepte,

Hiszen ez már a földi pokol,

Melyben hűs tél sem honol, 

S ez tudatom már meg se lepte.

Itt az új évad a pokolban.

A fal füle

 A fal füle

Elmondom halkan, mit-hogyan,

Elsuttogom magamnak egy titkomat,

Mi szól egy széles franciaágyról

 S a benne felgyülemlett hiányról,

Mi egy ideje zaklat engem,

Azóta nem is alszom este;

 De csak suttogom, hangosan nem merem,

Mert itt mindenhol felfele

A fal fülel.

Szívritmus

Szívritmus

Gyémánt színű dér dereng

 A tűlevelű pécsi lombokon,

Bár ily fagy ülne szívemen,

 Hűtené le lázam, hőfokom,

Melyen orgánumom egy szabad nyár

Óta megállás nélkül így kalapál.

Ezüstös derengő dér kellene

Szívemnek falát hűteni azzal,

Mert nem bírok már el vele.

Érje hűs nyugalom e faggyal,

Mely jő e szabad szelű téllel,

Hogy megnyugodjon végre szívverésem.

Hazaárulás

Hazaárulás

Eladó! Tessék! Hazám árulom,

Csak tessék, csak vegyétek,

Akár még ingyen is a tiétek,

Nem kell, én már unom!

Sőt eladom magyar szavaim,

Eladok mindent,  mi magyar,

Gyors, kapkodjátok el hamar,

Eladó a talpam lépte talaj is!

Eladó! Tessék! Árulom hazám,

Mi enyém volt, már tiétek,

Ingyen adom, csak vigyétek,

Hisz enyém másutt van ma már!