Ékeskedjék minden füzetem
Arról, mi volt s mi lehet,
Mindről mi lelkem vágya
S így kristály tisztasága
Válik létemmé, mi papírra íratott.
S hogy szavaimmal tartsam az iramot
Írom, mi múlt és tán jövő,
Olyasféle égbe-boltba szökő
Kósza elmém elhagyott képe,
Mitől ez idő végtelenségnek
Tűnhet holmi szkeptikusnak.
Tudod, ahogy a jövő válik múltnak,
Úgy tűnik egyre inkább nékem
Bármely füzetem végtelenségnek,
Hisz minden nap írt szavam,
Mitől az idő megállni kényszerül
S így jövőmre is múlt vetül,
Mintha időtelen állnék, várva,
Időfogságba zárva
Mivoltomat s létemet.
Így ha olvasok egy füzetet,
Mi szavaimnak büszke őre,
Mi lelkemnek a szeretője,
Mert múltam benne jelen,
Ha én újra szemügyre veszem
Ékeskedik az bennem mélyen,
Hiszen mégiscsak, elvégre
Mind az én szavam,
Így emlékeztetik jövőmben
A múltamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése