Helyet a Föld felett!
Egy kis ideje a Föld helyett
az Univerzum a színterem.
Hulló csillagporszerü életem
köré ott minden szín terem,
tisztán ragyogók s néma haloványak.
Fény öleli át a kóbor árnyat,
mígnem a sötétség karmos markában
szemvillanás alatt eggyé válnak
s alakulnak ilyen csillagokká,
tüzerejü, fenséges Napkoronggá
vagy azzal tánoló kecses teliholddá,
majd keletkezésük porát szorják
szerte-szét a nemlétező semmibe,
a már meglévő égi testek ereiben
áramlik tovább a keletkezők híre,
melyek nem gondolva semmire
vágtatva hullnak minden új felé...
Régebbiek esnek folyton elém,
a fiatalabbak meg mind, az új helyén,
várják vajon, mikor hullok le én
s leszek nekik régi.
Testem még csak kis ideje égi
s már kezdek esni, nem merek visszanézni
a Földre.
Csillag leszek örökre!
