Fonalas

Fonalas

Hogy súlyos láncokkal,

Vagy gyöngéd fonalakkal 

Kötöm magam földhöz

Mindegy is mi okkal,

De én idetapadtam.

Valóm láncolt súlya,

Fonalakkal szövi át

A talpamhoz szorulót,

S az okokból mit se tudva

Erőlteti földhöz magát.

Hogy csak fakó fogda,

Vagy virágba nőtt falakkal

Futó tér a földgömb

Mindegy is, hisz foglya

Lettem, rab maradtam.

Fogoly lelkem dúlja,

Virágokkal töri át

 A keblemre boruló

Büszkén hulló múltnak

Felrepesztett képfalát...

Hogy-hogy súlyos lánc,

Vagy gyöngéd fonalak?

Hogy-hogy szövi á

 Falon át magát?

Hogy a Föld a lánc,

Mi meg a fonalak.

S valón súlya alatt

Úgy szakad át

A fogda vagy a

Kert fala,

Hogy legyen az lánc,

Vagy fogda ma,

Vagy rab, ki rab marad,

Mindegy is, mi az, mi marad...

Az a fonál halad.