Ébresztő
Szemem álmodásba szenderül s álmom
Elterül egy tájon, melyen valóságom
Korcs kutyaként csahol. Valahol két
Világ közt, hol zilált köd száll számból,
Hol zöld fákról hullanak a levelek s
Én csak számlálom ezeket, hogy mennyi
Ér földet. Közben a ködben mi
Belőlem ered, csak megyek vakon...
A leveleket így számlálgatom. Vakon!
Új valóságot kreálok, melyben elmém
Nem lát, hát marad a vágy, mi
Létemből ered, miben lassacskán
Elveszek, a láthatatlan térbe veszek.
Tán így végzem be próféciám,
Mi rám van egyedül hatással. Tájjal,
Hulló-levelű almafással zúdul álmom,
Akár átok is lehet, mert lassan
Meggebedek, hogy nem dönt agyam,
Melyik marad. Hogy maradjon-e ez
Észvesztő álmom, vagy fújjon-e
Ébresztőt végre valóságom?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése