Bár köszönettel, tartozom koszorúmnak,
hagyom, hervadjanak pompás szirmai
a színes-bimbós közelmúltnak.
Van más virág, mi nyílna itt.
Hány virágzik még letépetlen,
hányat vágok még hévvel zsebre
s tűzdelem a száradók mellé,
mik rezegnek a fagyos szélben.
Nem is tudom, mennyit szeretnék,
mennyit tépnék le tövében,
hogy koszorúm teljes legyen,
ne maradozzon egy-két helyen
a csodás pompa, mit virág nyújt
férfi ember bágyadt kebelének,
mikor mázzal terjengő illatuk
lebben egy viharos téli szélben,
mit férfiak keblünkre szívhatunk,
hogy gyógyítsa a fáradt lelket
s erősítse a gyönge testet,
mit virágtalan férfi cipel magán,
ki már rég szakított virágot,
ha már rég aludt más illatán.
Hát bejárom csak azért a világot,
hogy koszorúm teljes legyen,
s az utolsó virágot is feltegyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése