Vissza az időbe
Lassan férfi vagyok, nőtlen,
mert még ifjúként felelőtlen
dobtam el a buja szerelmet.
Nem törődtem, mit se kellett.
Ó, én hülye, legnagyobb marha,
oly kínt zúdítottam magamra,
mellyel tán már meg se békélek,
míg még ily gyermeteg lélek élek.
Hiba volt. A legnagyobb hibám
s azóta nem csak rá, miránk
vetül átok súlya, a vétek tett,
mi megöl engem s a gyermeket.
Lassan törli ki a gyors éveket,
miknek egymás után vége lett,
a jelent meg kordában tartja,
így se jövője, se múltja annak.
Eldobtam az időt. Azóta nincsenek.
Se jövő, se múlt csak gyötrelem jelen,
melyben tüzként küzd két énem,
hogy visszatérjek az idők idejébe...
Hol lehetne végre egyként lenni,
egy úton, együtt, egynek menni.
Lenni egyszerre gyermek s férfi.
Hol lehetne így egy nővel élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése