Kopott szík-sikság tarkítja
kertem, hol még virágok nyíltak
pár kusza évvel ezelőtt
Mára száraz szirom-temető
a kert,
melyben még éretlen gyermek
vallott elérhetetlen szerelmet
rózsáknak, fűnek-fának,
mindek, mi szép,
akkor még együtt jártak;
A Föld s az Ég.
Ma férfi ül e kertben,
s a kopár semmi szele lebben
át csak a táj fölött,
vacogtatva a sírözönt
s ledöntve a férfit térdig,
ki még hitt,
még valaha tette.
De elengedte.
Ezért nincs évelő virág a kertemen,
ha mégis kinő. én elfedem,
ide más kell, új magokat ültetek!
Hátha lesz egy kert,
melyben gyönyörködve
ülhetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése