Felkelek

Felkelek

Elszáguldanak az esték

S az álomterhelt reggelek,

Mint hogyha fel sem kelnék

És már megint este lesz.

Mintha álmom volna éber lét,

Hisz oly valóságos éjjelem,

Mint egy féltve őrzött emlék,

S így lett álmom az életem.

Még testemen érzem testét,

Mikor nyíló írisszel ébredek,

Talán én is álom lennék

S nem is igaz, hogy felkelek?

De hisz érzem az álom terhét,

Mi valóságom körül émelyeg,

S tán e két létem egyként

Alakítja meseszerű életem.

S ha csak a felét érteném,

De nem, hát kérdezem;

Ha rád száll önnön estéd,

Álmod vagyok-e én neked?

Mert egy ideje úgy érzem,

Hogy álomból álomba ébredek,

Hogy talán más álmában élek;

Remélve, hogy valósággá éledek!

Hát csak ezért kérdem feléd;

Benned még valómmal élek-e?

Vagy már csak, mint emlék

A kósza álmokban, úgy élhetek.

Okt.3.