Szarvasok
Úgy ugráltak át orrom-hegyin a szarvasok,
Mint ahogyan a fáradt Nap andalog
Le a repülőcsík-szőtte égen,
Hogy még mindig ősz-neszük csörtet elébem.
Előttük én meg úgy ültem,
Mint néma csillag az űrben,
Minek félnivalója semmitől sincsen.
Hát ily nyugalommal ültem itt lenn.
Ezért nem is bántanak,
Az erdő szélen csak úgy, mind átszalad,
Mert ülök, mint föld néma csillaga,
Mi a talajnak e pontján fennakadt.
De az égi csík is már tova-folyóban,
Akárcsak a Föld fakó Holdja,
De égnek s földnek két csillaga,
Valahogy mindig egyként halad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése