Kabátok

Kabátok

Újra egy falon lóg kabátom,

Kihámoztam belőle a barátot,

Kinek messze-földön a lépte

S még nagy utak járnak elébe,

Csak lépnie oly nehéz nélkülük,

Kiknek közös vele gondjuk-ügyük,

Oly nehéz neki nélkülük.

De újra csüng-lóg kabátja

Rágondolva, ki gazdája barátja,

Az a két testvér-lélek, elme,

Kiknek ö a barátja lenne,

Hát csügg csak gondolkozva;

Bár a három kabát együtt lógna,

Hogy együtt lógni, mi szép volna.

Csak e három kabát egymástól

Már réges-rég oly távol

Lengedeznek más-más hon falán

S libbenek át határok ajtaján,

Hogy mára oly messze lógnak,

S bár csak egy év, mik voltak,

De hány vad-regényt eldaloltak!

 S Én, mint a zöld kabát gazdája,

Ily messze tőlük, új hazában,

Merengek, hogy a Gyula és a Bence,

Aki ugye a két kabát gazdája lenne,

Bárcsak itt akasztanák velem a falra,

S észrevétlen mind ott maradna,

Bárcsak együtt lógna, az mi szép volna...

Okt.5.