Kérészek éneke III.
-dúdolgat a csend-
Láttam én már ékes boldogságot,
Amikor még minden más volt.
Láttam ifjú kérészt kelni,
Hallottam nevetve énekelni
Az élet hajadon szépségéről.
Már a tágas meder mélységéből
Csengett át a folyamló vízrétegen.
Tudom jól, hogy szól a kérész víg éneke.
Ezüstös, csillogón gyöngéd dallam,
Mely hangosan s olykor szinte halkan
Reppen az égen hirtelen szerte-szét,
Nótát dalol s közben dúdol gyászzenét.
Azon a régi, bolondos nyári esten
Szívemet a kanyargó Tisza kereste
És mégis a zúduló Duna találta.
Eltalálta, elárasztva azt az árral,
Melyen kecses nászt táncolt
Két kérész a Tiszátol ilyen távol.
Láttam én könnyed zizzenetük,
Hallottam hogy forognak együtt
Az összestől távol, nagyon messze.
Aztán láttam, ahogy a vízre esnek,
Hallottam utolsó szárnycsapásuk,
Amit kikönyörgött gyors haláluk
És azóta a Dunában odalent
Csak dúdolgat a csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése