Kint a Hold, idebent Nap
Megszűnt létezni számomra a világ,
Nem nő se bokron, se fán virág,
Tulajdonképpen semmi sincs.
Elveszett, eltűnt minden régi kincs,
Mi valaha az volt még nekem.
Nem szól madarak se kérészek éneke
S ha napra is vál' a forró éjszaka,
Terhes sötétség ül az ég alatt
Akkor is.
Megszűnt létezni az idő - tere
S vele az életem felének a fele.
Eltűnt, mióta egyetlen egy ágon
Sem nő színpompás virág a világon
S nem dalol sehonnan semmisem!
Idő-ponttá vál' a fázos nap a semmiben,
Elvész és színtelen csenndé feslik
A ragyogó, daloló csilló' estig.
A Holdig.
Megszűnt létezni minden nappalom,
Csak ha rámterítem virágos paplanom,
Akkor nő bokor s fa fel az égnek
S szól ágaikról rászállt madárének.
Mikor feltűnnek a fényes röptű csillagok,
Kint Hold, idebent meg Nap ragyog,
Mi oly forrón égetve éget már belülről,
Hogy hamuvá perzseli a kint, délben tűző
Napot is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése