Földrehulló csillagokat
Van, hogy úgy, mint a dér,
mikor nap süti s földet ér,
úgy olvadok én is s cseppenek,
de nem fentről, én lentről felfele
az ég felé.
Mint a harmatcsepp a fák alatt,
testem úgy ér eget s szétszakad,
szertefröccsen mérhetetlen atomokra,
s így leszek végül a csillagoknak
táptalaja,
Míg újra nem kel kerek Hold.
Mert addig, mit érkezésem szertszórt
emészti az éhes éji felleg
s egyszercsak a csillagok a Földre esnek
valahol.
Azok a földrehulló csillagok,
melyeket olykor-olykor
magamból elhagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése