Magas lépcsőház volt, tiz emelet plusz egy használhatatlan, ócska lift.
Mindig nedves doh szag terjengett s a tizediken lakó öreg bácsi cigarettafüstje,
sokszor állt kint és sutyiban dohányzott, hogy az asszony ne lássa meg.
mégis kellemes, bár kissé komótos illattá állt össze, mire megszoktam.
Esténként sohasem hivtam a liftet, gyalog mentem fel a nyolcadikra.
Egyszer a rezzenő rovarokat számolgattam a lámpák körül, máskor
meg a kattogó lépéseimet. húsz lépcső fél emelet s amikor elérem a
háromszázhuszat, mindig a zsebembe nyúltam, kulcsot vettem elő,
zárt nyitottam, alul felül.
A kabátomat az övé mellé akasztottam, minden alkalommal, ha éppen
az ott lógott s ha lógott, akkor ablakban kávé mellé füstöltünk és irtunk,
ha kellett még egy ember magam mellett.
...
Magas még mindig ez a lépcsőház, a rovarok már nem érdeklnek,
a lépcsőfokok száma még mindig ugyanannyi a végén meg ugyanúgy
kulcs zörög.
Csak kabát nem lóg. Már nincs velem.
Elhagyott az iró felem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése