Távol a nyugalom
Hogyan írhatnám le mindazt, mi bánt,
fogjam arra, hogy ez egy szemét világ
és mindegy is hogy mit éppen teszek...
Lelkem világa lett túl komplikált
s úgy érzem az egészben elveszek.
Felemészt az űr, a fojtó bánat,
hogy nem csókolhatom édesanyámat
és mennyi más, mit meg nem tehetek...
Engem emészt az élet hiánya,
melyre gyógyír csakis a szeretet.
Kifogytam, szeretetet nem kapok
s így én sem szeretem azt, ki vagyok,
ilyen érzelmek között élet sincs...
Hát lehet inkább hazautazok
s törölgetem inkább öröm könnyeit,
mintsem fájdítsam, mit kínoz a lét.
Mert csak tép engem szerte-szanaszét
a gonddal terhes, átok fájdalom.
Mi megszűnik, ha lelkem hazaér
dűnékkel teli távoli utakon.
Még messze a nyugalom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése