Gyökeresen
Szomorúság gyökeredzik örömömben
S fordítva, ambivalencia tépi szét
Ordítva mellemet úgy, ahogyan a
Fellegek szoktak üvölteni.
Tudok-e majd új embert ölteni
E lényre, az elmére, mi irányítja azt?
Esik megint...
Elázik a füzet. Számüzet az eső,
De inkább megvárom míg elmegy ő.
Itt fogok ülni és elmerülni
Özönében, mi zömében a lapra
Hullik s míg el nem múlik
Kétségekkel terhelem szellemem.
Hadd ordítson s tépje ketté mellemet.
Hátha beesnek ott a cseppek.
Hátha megtörik ezt az üvöltő
Csendet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése