A másik valóba való
Kihez most szólnék, már rég elaludt
s magára zárta a kis álom-kaput,
melyhez csak úgy lenne nálam kulcsa,
ha testem most az övével elaludna.
Messze még az, pár napos óra andalog
még addig míg végül Hold ragyog.
Teher a nappal, a temérdek fény,
néha érzem, akkor a lény nem él,
csak éjjel élek én.
Ha lemegy a nap, én akkor élek
s szólok hozzás, sőt hallom beszélek...
Látok, bele-belelátok az idő-térbe,
ott elhagyom, ki a távot s időt mérte,
így meg tudok tenni mindent érte,
hogy az ént a másik megértse
anélkül, hogy bárhogy sértse.
Visszatérve...
Ha most szólnék, veszne a szó,
az most a másik valóba való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése