Csepeg a falon
Homállyal kelt lenge-puha ágyam
támasztja még mozdulatlan hátam,
csak szemem cikáz' a falak mentén,
melyen szárad, de álom a festék
s ha ímmel-ámmal csukom szememet,
arról a még friss emlék lepereg
és belső mázzal keni sötét vásznát.
Ráképezi az éjt s a reggel homályát,
így kezd az én nappalonta életet,
hogy átforgatja ébredéskor éjjeled.
Fény világítja akkor a benső képeket,
azokat, mit a szem még lefed,
mik úsznak messzi mély homályban
éppen kelve, fekve lenge ágyban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése