Rideg tél jő
Orkánként süvít a fák között a fagy
Feldúlva az őszi-álmot alvó avart
S menedékbe kerget mindent, mi él,
Oly zord, oly erőszakos, de valamiért
Mégis kedvelem.
Mint előfutára a jövő rideg télnek,
Úgy lohol a visító, hideg szélben.
Mintha szólna, riadózna: fagyos tél jő,
Hát meneküljön az, ki fél a téltől!
Én nem fogok.
Sőt meztelen várom meg a telet
S a télbe belenyúló éveket.
Az álmából keltett avarba ülök,
Mint más, én nem menekülök,
Itt megvárom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése