Hozzád írom...

Hozzád írom...

Hozzád írom a verset,

Mert nem tudom mit tegyek.

Viseljem a terhet

És valaki más legyek?

De ki, kinek a valakije?

Hozzád írom, mert lüktetek,

Gyorsult pulzusszámom is most

Valamivel,

Szívem eszeveszett ütlegel.

Mert veri belülről,

Mert súj a teher,

Mi lassan felőröl,

Pedig csak ott hever

A többi másik között,

Mint utolsó burgonyaszirom

Az üres tál fölött, 

E verset hozzád, ezért irom,

Mert nem lehet elvenni,

Mint azt az utolsó bizonyost,

De így nem lehet lenni,

Hogy ne fokozd...

A vágyat az utolsóra,

Szemem azon s az órán koppan,

Ránéz a mutatóra

S a "megmaradt" még mindig ott van.

Ott van, hisz látom

És vonz engem.

Ott van, hisz álmom

Sok verejtékes reggel

Veled ébreszt.

Hozzád írom, te vajon feléledsz?

Kérdezem

Csak, mert én belül szétesek,

Hiába a perces boldogságok.

Már tényleg csak egyet kérdezek,

Csak mert kínnal gyötörnek

Az álmok

S nem lelem az örömet örömnek,

Tényleg csak egyet!

Egy estet?

Csak annyit adj nekem,

Mert nem tudom, ki vagyok, kié!

Csak egyet, míg kipihenem.

Hagyj nyugodnom esti éj.