Tele vagyok. És nem oldható.
Valahogy csak úgy belémragadt,
Hiába a tollat koptató
Sok gondolat, mind marad
Az álmoktól szenvedő énben.
Valahogy mégis el kell érnem,
Hogy ne gyötörjenek álmok,
Vagy, vagy el kellene engednem
Az érkezésükig tartó valóságot.
Csak oly nehéz...
Ha az ember szembenéz
A lehetséges jövővel, de a múlt,
Mi a kezeimbő a porba hullt,
Átokként vetíti, mi lett volna...
Ha az egész nem hullt volna porba.
Mi lett volna a lehetséges jelen...?
Hát álmaimat nem engedem,
Nem is tudom, mert vésve van rám,
No meg ott lapulnak a szívem alján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése