parazsas

parazsas

Pár napja szikrát gyújtottál s így új reményt

Nyújtottál haldokló létemnek. Hirtelen

Eltűnt minden félelme. Mintha ismét élnék,

Mintha lobogó kandallótűzként égnék, 

Oly forrón, mint régen égett az egy rideg

Télben. Te újra fát raktál szívem parázsló

Helyére. Remélem kifogyhatatlan e raktár,

Mi sejlő vidámságodból ád fát. Remélem

Egy kis helyet Te is hagytál s ahelyett, hogy

Búval töltenéd meg szívedet, bár tudom nehéz,

Nekem is csak épp kevés kellett, hogy törjek

Ki testem fogságából, de engedd meg kérlek,

Hogy táplálhassalak az Élet-fájából, hadd

Ismerjelek meg téged, mert engem éget a

Kíváncsiságom meg mellkasom, szívem jobbik

Pitvarából lángok törnek fel, miket Te csiholtál, 

Csak engedd el, ami voltál, ne feledd, azt úgysem

Lehet, de készítsd fel magadat, szórd szét a

Hamvakat és hagyj csak egy csöppke parazsat.

Lélegezz mélyeket, míg már elég a légkör 

Oxigénje, hát én csak erre kérlek, hogy sóhajts

Egy nagyot, vedd új napként a holnapot, mint

Akkor én a szombatot. Fűtsük egymást egyre

Több ággal, kifogyhatatlan az Élet-fája!

Törjük le együtt összes ágát, tűzben égve másszuk

Meg lombkoronáját és érjük el a tetejét, ahonnan

Már csak a Föld egét látjuk, és meg se álljunk!

Hisz határtalan a csillagos ég, melyen számtalan

Még a lény s fény, mi ugyanígy tűzben ég...

Hát engedd meg kérlek, hogy megismerjelek téged,

Mert mint varázsló, meggyújtottál parázsló reménnyel.

Én újra lángban égek, hogy megismerhesselek téged!