Asszonyok arca
Épp ültem a mező ölét, azon is a kis
Ösvényt, mit a traktor vájt bele, mikor
Felcsapott a nyugat szele s csak lassan
Indult tovább kelet fele, én meg-meredtem
A tájban, hisz olyat láttam, mit valójában
Nem lehet... ahogy követtem a szelet
S lábam már nem az ösvényt járta,
Láttam, miként az árpa hajlong jobbra-
Balra, megjelent lelkem minden női
Arca, egy percre lemerevedtem, mert láttam...
Csak némán álltam, hisz édesanyám
Büszke karjai lengtek a fán, mi elém
Állott hirtelen és az égen nagyanyáim
Bölcsessége kéklett, lent meg ugye az
Árpa... na az árpa, az úgy lengett meg
A szélnek, mint hajszála szívem volt
Szerelmének, a lánynak. Hát álltam
A tájban s míg nem távozott a szél,
Csak álltam ott, megjelentek asszonyaim...
...És nem fújtatott tovább a szellő,
S kutyám lábnyomain, nyugodtan
Vettem hazafelé a jártam, nyugvást
Tudva, hogy utam szívem összes
Asszonya
Vigyázza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése