Sírni láttalak
Lételem énnekem a félelem;
életem s ételem, ha éhezem.
Szinte felem, fél elemem,
de megrágom s lenyelem.
Értenem kéne, mert a végzetem,
s végtelen létezem az ég felett.
Intenem kellene magamra,
Istenre, illemre s ellenem
magam.
Csak nem lelek sötétben
a vak szavakra,
ez a félelem szövedéke.
...
Én csak egy dologtól félek, rettegek,
hogy nem Az egy, Csak egy leszek.
Bár magamnak ígéretet tettem,
de az elme próbál úr lenni felettem
s tartok attól, hogy valaha bántalak,
és ha nyílik a föld, magammal rántalak.
Félek, hogy néha szavam neked nem tetsző,
s hogy a gyönge szívemet metsző,
makacs, önző, fontolatlan gondolat
fogja egyszer szorongatni törékeny torkodat.
Félek, hogy mi idebent ver, félve, reszketeg
csak sebed lesz a feltépett heg felett.
Én csak attól tartok, hogy majd ártok
s szemeidből könnyeket hullni látok,
mezítelen tördelve, törve szerte-szét
kicsiny szíved, a már közös űr felét!
Én nem attól félek, hogy elveszítelek,
hanem hogy darabokra tépem szívedet!
Félek, rettegek, hogy egyszer bántalak,
mint mikor álmodban sírni láttalak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése