Kajdacsi köd
Körém kering e kába ködös kajdacsi hajnal
s tiszta, csepegő neszei szorítanak a falnak.
Beleszorít, elegyévé válok a homályló csendnek
s igaz levegőt feszít bele hörgőim fonatába,
mi pillanatok alatt tépi szét a vasvilág-rendet
és így hömpölyögtet engem a falu folyamába.
Nem is vágy már lelkem ismét otthoni zajra,
én e lassú, mértékbeli létben lelek magamra
s büszkén válnék e korán kelő falvi utcaképpé;
óllá, omladozó kerítéssé, falakká, mindenné!
Hisz itt még ősi, tisztes s szép emberiesség él,
mi számomra mára fontosabb mindennél!
Belemerengtem a köd csillámló lepelébe
s láttam benne magam szívem szerelmével,
miként e tájban magot vetek, s ő aratja;
Eleggyé válunk s nem tör minket hatalom
s tudom, hogy így lesz, láttam, hogy akarja...
Vele akár örök ködök között vetek, aratok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése