Új virágdal
Hazatértem, s ősz ült már minden ágon,
de egy még virágzott ez ég-világon,
melynek szirmai mindnél szebbek,
dúsak, vörösek, sokkal díszesebbek!
Letörtem s elástam azt szívem alatt,
hol tán e virág tényleg virág marad,
mígnem be nem érik és teljesedik
s buja burjánjával el nem terít.
Nyíló koronával, milliónyi apró ággal
törhet be lelkembe hű-s szabadsággal,
ha engedi, hogy gyökerét meg nőjem én
s így közös létünk tán majd köbe ér.
Ápolom letört szirmaid s lelkedet,
hisz élni nem tudok, nem veled,
hát érjünk össze, keljünk végleg egybe
s várjuk ki, hogy gyümölcsünk teremhessen.
S bárhogy lesz, ha termünk, ha nem,
tudd, hogy összefont létünk nem hal el,
s ha kell örök karollak majd száradásig,
s egy tovább marad, míg majd vár a másik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése