Élet, élet...

Élet, élet...

Élet, élet te ringyó, mocskos kurva

minden égen s repedésben meglapulva

minden léptem s rezzenésem meglesed,

s amit kívánnék, hát rögtön elveszed?

Miért sújtassz teherrel engem s eme nőt,

nem szeretnéd, hogy anyunak nevezze gyermek őt?

Miért ne teremhessen ritka anyagunk utánunk?

Élet tudd, hogy csak ezért utálunk!

Ha így akarod, hát én veled szembe állok,

súgok, sírok, szitkot szórok, kiabálok

és semmi viharod nem fog rám szakadni!

Ha így akarod, ellened fog szám szavalni!

Jövőmet újra múltba el nem temetem,

tudd, én e nőt mindörökkön szeretem,

még akkor is, ha nem adod kincsedet,

akkor is, ha jövőmben nem sír kisgyerek!

Élet, Élet te ostoba, te vagy a marha,

hiába feszengeted szívem emerre-amarra,

megtanultam én már viharoknak szemben járni...

Kézenfogva fogunk szembeszéllel szembeszállni!

Tudd, te bolond, érted kűzdünk, nem ellened,

csak már látjuk, hogy mi együtt fogjuk, nem veled...

Hisz minden széles ég és föld felett,

nem te, Mi vagyunk az Istenek!