macskakő
Cobenhavn hallgatak meszelt falait szállja
a pára és a hűvös európai köd.
Hirtelem mind a lelkem útját állja
s felhányva egy évnyi darabot kiköp
s tapossa bele a macskakövekbe.
S lassú lépteim még lassabban követve
ráeszmélek, mi az a maszlag, sár,
rájövök, hogy ez az én világom,
eddig elmém csak kába, alva-járt,
s most gyötrelmes hosszú évem kihányom
és engedem magam magam lenni,
engedem magam végre, végre menni!
S ahogy kopik a cipőmnek vékony talpa
alja s azon az eltiport por rajta,
már nem is idegeskedek, már vége lett,
de az biztos, hogy életem egy kemény éve lett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése