Gyönyörű csend szállt a felhők alá,
hiába leng komoran a birkanyáj,
ily boldogság régen járt erre.
Nyugalom tört a szívemre!
Végtelen gondtalanság a Balaton
s itt csakolyat érzek Magamon,
egyőtt ringok náddal, sövénnyel,
s veszem levegőm, minden lénnyel,
hisz nincs, amelyik bántana,
itt nincs, mi lelkemnek ártana.
E csend, mint igaz jóbarátom,
úgy vereget engem a vállon
és halkan odasúgja; shhh! Vége.
Újra kérdi; Élni szeretnél-e?
A csendben csendben válaszolok;
Én nem szeretnék, hanem fogok!
S mosolyogva átölelem az eget,
mind a bús felhőt, mi azon lépeget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése