Feladom, nőtlen, pártalan nincs élet
csak az álom, mely kegyetlen kitépett
szinte mindent, ami a valóságom,
s hogy álmom ismét valóvá váljon
már csak te kellenél s persze én,
hogy egy Hold forogja át a földtekét.
Nem hagyom időtlen, ártatlan kis létem
megragadni tőled ily messzi térben,
hol egy ideje a semmire várok,
hátha valami nemlétezőt kitalálok,
de hív szív, hajt az elme s űz e lét,
már hallom, játszod eme hű zenét.
Belefáradtam.
Jövök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése