Tényleg ezt?
Lassan kézfejem már ökölbe van szorulva,
szegény lelkemnek örökre sem lesz nyugta,
mert ő a minden védője, de célja az egység,
hogy a mást ne utálják tömegesen, szeressék!
Lassan görcsbe rándul már-már gyomrom,
tényleg vér s tüzes felleg kell, hogy záporozzon,
hogy rádöbbenjetek végre, nem lesz meg a táj,
nem lesz szerető, senki, ki ma a tájban áll!
Lassan fejlődik az ember, de nem tanul
és a józan emberi gondolkodás marad alul
mindig, ha cselekszenek az helyettünk ösztönök,
de az Istenért, belénk valami más is költözött!
Nem is rátok, magamra haragszok igazán,
mert nem értem meg oly sokatok igazát,
s ahogy elnézem kevesen vannak még ilyenek,
kik elfogadnak mindent, mi lehetséges idelent.
Nem is tudom, ne meneküljek-e végleg,
hol nem zúg és üvölt, hanem zsong az élet!
Csak sajnálnám e keveset magára hagyni,
sajnálnám magam magamra maradni.
Nem is tudom, tudnék-e bármit tenni,
szinte lehetetlen már ide békét teremni,
talán nincs is rá mód, sőt semmi esély,
még tán e verset, tán még ennyit sem ér.
Engem nagyon bánt és már inkább leszarom,
tudjátok mit, ezt az egészt káoszt rátok hagyom
s én majd boldogan, békésen háborúban élek,
olyanban, amely nem érted van s nem is értem,
nekem se pártom, se vallásom, hát nem értem!
Nem hinném, hogy így valaha is vége lesz,
tényleg ezt akarjátok? Tényleg ezt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése