A képzelet alva-jár
Mikor zeng az óra és ébredek,
a világ, melybe kelek képtelen.
Ismeretlen idegenség járja át
megfeszített életemnek nappalát.
Olykor megtagad a való, a táj
s ébren vetődök álmok talaján.
Képtelenségből képzek képeket,
nőt, otthon, mecseki madáréneket.
Ilyenkor szívem köré acélt képzelek,
nehogy széttépje a szép képzelet,
mi kopogtat a lelkem ajtaján,
ha szól az óra napjaim hajnalán.
Elmém nappal alva-jár
s világa addig valótlanra vál',
míg el nem jő annak éjjele;
megálmodva a képtelen képeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése