Kérészek éneke IV.
Valah kérész voltam, azok voltunk
szélben szálló szép dalt daloltunk
felkavarva minden idők folyamát.
csak nem repíthet szellő engem oda már.
A két kérész, mely a tájat virágozta ott
mára elveszett, talán már halott
s a folyó elsodorta messzi vízbe testüket.
Azóta a táj mérhetetlenül üres,
nincs oly év, melyben szólna kérész ének,
elmúlt dala szívem két kérészének.
Valamit hallok, tán a távolban énekel,
de ez nem az, mit hallottam át éveken.
Ez most valami más, olyasfajta új.
Lelkemben az árva lárva átalakul,
ismételten kitörni, kelni vágyik.
Mert messzebb a folyó újra virágzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése