Úgy kínoz a vágy, majd' meghalok
és ha túlzok is, hát nem nagyot.
Fáj a szpichém és a testem,
mindkettőt felemésztette
az űr, a semmi,
megöl hogy nem tudok szeretni
s hogy nem szeret senki.
Úgy érzem, hogy jelen' nem létezem,
hisz nincs oly erős érzelem,
mitől tudnám, hogy tényleg élek.
Talán jelen létemből elsszállt a lélek,
a pillanat halott.
Én a múlt s a jövő vagyok,
ha túlzok is, hát nem túl nagyot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése