Kérdésem hozzád
Igen! Igen! Elfeledem!
Persze csak, ha megengeded.
Mert hiába ölelem emlékét,
hiába kapcsolgatom a tévét
hiába ölelem ágyam plédjét,
hiába várom a világ végét.
Rossz, hogy mindig egyedül kelek,
hát fekhetek-e melléd, megengeded?
Szeretnélek szeretni téged, igen!
Mert az élet szép, nem ilyen,
hogy hiába öleljek bárkit,
s a tévé ma mit se számít,
a világ vége is csak vár itt,
hát szívem mostan mire vágyik?
Hogy melléd bújva, átkarolva fekhessek,
hogy újra önmagam lehessek.
Hát bármi is less válaszod,
azt bármeddig is váratod,
kérlek ne úl sokáig,
mert belül, fáj itt..
Köszi! Szeretettel Milán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése