Úton egy barát családjával
Ismét hegyek, völgyek, hágók…
ahogy kelek át több határon,
s messze a hon, messze tartunk,
már osztrák talaj vág alattunk.
Zöldellő fenyvesek fönn az ormon,
völgyben elhullott gyöngylánctornyok.
Mi szeljük szelét az autópályának
a barátomnak utazó családjával.
Ahogy pörög a kilométeróra,
visszaemlékszem a februári hóra,
mit még hazafelé akkor láttunk,
mikor az úton pisilni megálltunk.
Az a hó tovatűnt, Ausztria is.
S Pécsnek összes fiai
kilométerekkel tőlem elmaradnak,
mert időkomámmal elhaladtam…
Még most a barát családjával,
de nemsokára, mint egy árva
egyedül bolyongok majd Münchenben
és indulok tovább onnan Nürnbergbe,
hol lassú napok keresnek engem,
nem is bánom, csak feledjem.
Szívem fájó otthon-városát
és lépteimnek utóporát…
Megyek, messze megyek, én-árva
a sörtől bűzlő Bajorországba.
Jó is lesz az, folyjék csak sere,
legalább majd feledőbe esek.
Ápr.30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése