Nádszerelem
A nádas, mi cirógat a hátamon,
úgy kúszik tova a Pécsi-tavon,
mint az égnek törtető borostyán
a nyaralók naposabbik oldalán.
Lágyan öleli körül a fodrokat
s ettől fejembe ötlik egy gondolat;
Hogy bár a nád simogat engem,
a nád, az a Föld is egyben,
tehát ölel a Föld, minden virág,
simogat fű, nád és a napvilág.
Vagyis szerelmesem a Föld, az Élet,
míg e geoid alakú gömbön élek.
Hát simítom sebzett karommal,
olyan hős-szerelmes buzgalommal
vissza a nád fűrész-levelét,
s ő oly gyengédem sebzi karom erét
a kedves nádas érdes levele,
mint az igazi, éltető szerelem.
Ölelj tó! Simogass kérlek nádas!
Hűtsön árnyék, fűtsön Nap világa,
hisz beszélnek a levelek halkan róla
s erről szól a nyári madárnóta,
hogy ideért az Újak-szele,
így kétezer-tizenhárom Juni fele.
Most ledőlök.
Átkarol a szerelem.
Jun.20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése