Lázas ágyam
Láztól ég a pozsgás arcom,
összefolyik nyálam s taknyom.
Bár mástól forrna forró keblem
s nem láztól rázna a hideg engem.
Didergek, egész testem reszket,
miért írom ezt, pont nektek?
Mert remegek e lázas magányban,
egyedül az emeletes ágyban.
Szemem ragyog a csillogástól,
de nem örömtől, hanem láztól,
bár mástól csillogna szemgolyóm,
nem e láztól, mi éget forrón.
Száraznak érzem szemem, torkomat,
mit e fránya láz ma úgy fojtogat,
hogy kikelni az ágyból semmi kedvem,
csak írni fájdalmaim a füzetembe.
Hiába a kamillatea a pohárban,
torkom és szám is olyan száraz,
bár mástól lenne, mondjuk vágytól,
de nem, csak ettől a lázas láztól…
Mitől karom s mellem libabőrzik,
éberen s ha szemeimet álmok őrzik,
mert e láz nem hagyja a testem.
Ágymagányba kerget engem!
Ezért dugom ma paplanba fejem
s magammal együtt füzetemet,
bár más miatt bújnám az ágyat,
de lázas álmom elkergeti e vágyat;
hogy tudjak aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése