Magasba halok
S lám itt is hempelyeg a Duna,
mégis oly messze van Pest-Buda,
hol van Mohács, nomeg Baja,
messze van innen a haza.
De nem az van innen messze,
hanem ki írja ezt a verset,
ki már túl az atmoszférán,
de az ózonlyukon nem fér át.
Fentről nézi, peregnek a habok,
míg a kozmoszban elandalog.
Menekül előlük, préseli magát nyomva,
bele a lyukba, fennakad a torka.
Jaj a buta! Ott fent majd megfullad,
s zuhanna vissza, visszahullna,
de beszorult neki a nyaka
odafent messze, jó magasan.
De nincs is ő innen olyan messze,
nincs még odafent úgy elveszve,
csak a körészorult lyuknak fogja,
láncként azt a nyakán hordja.
Menekülne onnan is míg nem halott,
kiáltozik; Segítség! S nyel egy nagyot,
rádöbbenve, hogy ki értene egy némát,
tán örökké odafönt fuldokolva él már.
Máj.19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése