Mérgek

Mérgek 

Tele van a lelkem méreggel. 

Összeveszek én az élettel, 

mit néha ellenemre vélek. 

Felgyülemlett bennem a méreg. 

Tele van fejem képzettel, 

mi talán nem is véletlen, 

mert méreggel teli a vérem, 

s beleveszek, attól félek. 

Tele van elmém képekkel, 

a régen tovamúlt évekkel 

s tán így marad ez míg élek, 

míg bele nem veszek végleg. 

A képek tele kétellyel, 

rosszakkal s túl szépekkel, 

míg zsákutcába vezet a végzet, 

akármerre járok, ha nézek. 

A végzet tele nézettel, 

miket sohasem értettem. 

Gyötör bennem a lélek 

zuhogó fátylú rideg téllel, 

remegnek testemben a rétegek, 

izzadnak ki az implant-tégelyek, 

azok a fránya elmúlt képek 

a rosszak, s túlontúl szépek. 

Izzadom ki a mérgeket, 

a lassan múló, hűlő éveket, 

s miként felszínre érnek, 

egyből áramlatként visszatérnek 

a lelkemnél is mélyebbre, 

s nincs mi ezen fékezne. 

Keresztül járnak a vérben, 

de el benne már alig férnek, 

mert tele vagyok méreggel, 

meg a sosem múló évekkel, 

míg végtelen vezet a végzet, 

s a zsákból nem fogy ki a tégely. 

Jönnek, ha nézek, a nézetek 

s a vég, az a végtelen, 

miben elveszik e gyötrő lélek 

s felszínre hull mérgezett vérem. 

Máj.24.