Zajongok

Zajongok 

Kongok a vasharangnak, 

mi csak némán áll ma. 

Énekelek a madárnak, 

mindenféle dalt ma. 

Butyogok a halaknak 

vergődve a szákban. 

Döngök minden bogárnak, 

egymagam a rajban. 

Szisszenek én oly halkan, 

szélben lengő fáknak. 

Susogok a fűszálnak, 

miként lépek át rajta. 

Zajongok én a zajban, 

dúdolok a napvilágnak, 

hogy fényben s árnyban, 

éltemnek legyen hangja. 

Sütök sugarakkal a Napnak 

s egyben én vagyok árnya, 

de tán ezt ő sem bánja, 

hát emelem magam a kalapnak! 

Én vagyok a Nap sugara, 

az az égi aranybánya, 

s én volnék a mező kalásza 

és az egész világ zaja. 

Sütöm sugarakkal magam, 

de fölémhajolok, fának ága 

vagyok, ne ragyogjak mégse már ma, 

inkább leszek ázott talaj. 

S az vagyok, a földnek alja, 

vagy inkább azon a trágya, 

meg a fának árnyas szára, 

mi a sugaraim eltakarja. 

Én vagyok a fű, a Nap, a hal, 

a kalász, a madár, a bogárka 

e zajos világnak a világa 

s tán a legnagyobb marha. 

Én a világnak egyik barma, 

a dal, a zaj, a hang hiába, 

ha csak dúdolok e világba, 

de soha nem szól szavam. 

Máj.18.