Álomkórból az álomba
Álomkórtól sujtott elmém virágzik.
Színes, mentes bajtól, szürke hamutól,
mindentől, mi ébren már úgy hiányzik.
Oh álmom, te bennem meglapuló!
Múzsámat csak benned látom,
hát szálljon rám a kóros álom!
Múzsám! Múzsám? Téged, mondd mikor?
Érezni magam mellett mikor foglak?
Mindig várnom kell, hogy keljen a Hold,
s akkor itt fekszel fogyó álmomban,
mit elvesz tőlem az a kelő Nap,
ami csak oly sokára apad...
Hát ezért szenvedek eme kórban,
hiányoltam hiányaim, talán fogom...
De megyek is, rámfedem takarómat,
s talán ma is veled álmodom,
hát kívánok magamnak jó éjszakát,
s kívánok a Felkelőnek még halált!
Jan.10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése