Elég már

Elég már 

Az a sok átkozott nyalóka, 

mik lyukat ütöttek fogamon, 

s nyújtották Ők szép szóval, 

hát többet én el nem fogadom, 

azok a fránya mézes-mázas szavak, 

mik átszőtték végzetemet, utamat. 

Hát most gyermekéveim eladám, 

mert elég volt már, 

nem ölellek többé anyám! 

S az a sok szerelmes édes csók, 

szerelmek, miket öröknek hittünk, 

de az idő s végzet mindent elolt, 

s még a parázs is idővel kihűlt. 

Azok a szerelmes víg nevetések, 

mik előfutárai voltak éji kéjnek, 

ha lehetne azokat is eladnám, 

mert elég volt már, 

nem ölellek többé babám! 

S az a sok felsikoltott Úristenem, 

mik dühtől, bútól törtek elő, 

átírva néha poétaként végzetem, 

hát nem kell nekem a nyájat terelő, 

sokszor némán felsikoltó istenem, 

sőt nekem kéne őt jóra intenem, 

hogy égi dacából szálljon alá, 

mert elég volt már, 

nem ölellek többé Atyám! 

S az a sok utca, ajtó, ablak, 

mik bújtatják e város népét, 

már semmi újat nem mutatnak, 

csak torzítják a város képét. 

Egykori Sherwood s vadnyugati táj, 

miként gyermekszemimnek megmaradtál, 

de húsz éves fővel csak por és sár, 

hát mondom, elég volt már, 

nem ölellek többé hazám! 

Feb.16.