Elferdült dal
Eljött ez az alkalom, elferdültek a dallamok.
Délnek tartó papírszélen, délnek tartok, mielébb felfedeznének.
Felfedeznének az északi démonok. Loholok, szaladok. Sivatag a torok.
Tartom délnek papír-ánytűm, megyek délnek, hol elpusztulnak a szatír, rothadt lelkű teremtmények, lángra lobbannak a lények, de én csak futok, szaladok, merre mutat a papír, délnek. Mégsem érzem, hogy haladok. Mögöttem még mindig démonok, pedig loholok,mint veszett ebek. Szemem, szám, tenyerem, torkom még szárazabb, mindjárt megveszek. Lábaim nem érzem, sem karomat, utánam szörnyek, vér-rémek ők... Mint vadlovak eső elől, menekülök, vágtatok... Pedig nem érzem bőröm, erem s tüdőm. Délnek, még, még egy nagyon kicsit, csak míg elvezet a lap, a határig el. A határ (mind elég ott) mindent kiírt, ott van már, lábam már csak elbiceg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése