Ellopott, elkopott
Bezártam a ketrecbe, új múzsám, tündérem
ketrecbe, mit mások szívnek hívnak.
Bele, hogy rácsait rázza, pumpálja a vérem
a ketrecbe, hol harcát vívja.
Vívja harcát a rácsokkal odabent
s lassan elkopik az acél, a rács.
Leomlik zajos lüktetésében a cement
s már ki is dugta mellkasát.
Mellkasában dobban kicsi szíve,
s amint szabadul az árva,
kis zárkámból őt elveszítve
újra Űr van belezárva.
Mert elrabolta őt a rém,
s nem lehet már az enyém.
Mert őt egy barát elrabolta,
s fáj, hogy üresen áll a fogda.
Fáj, hogy üres nem mondom,
de legalább egy barát boldog.
-nov.2-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése