Golyó kellene már

Golyó kellene már! 

Lassacskán húszon-egy évem évül el, 

s csaknem két éve élek nélküled. 

Hogy mi jár azóta a fejemben? 

Életemnek egyik végzetes "neme". 

Mikor reggel a cipőmet kötöm, 

ha kapcsolgatok a csatornák között, 

ha cigizve a buszomat várom, 

s ha éjjel nem jön rám az álom. 

Volt, mikor néha úgy éreztem, 

hogy; Igen, talán elfeledtem, 

de mikor a cipőmre néztem, 

mindig újra s újra felidéztem, 

mikor nyomkodtam a távkapcsolót, 

eszembe jutott minden egyes csók, 

mikor várva egy fuvallat jött, 

megéreztem mindig parfümöd. 

S mikor nem tudok aludni este, 

akkor is csak te jársz az eszembe'. 

Hogy aludhatnék egy olyannal, 

ki még megcsal anno magammal, 

ezért nem is alszom. 

De hogy aludhatnék el még, 

ha azt mondtad, elfeledtél? 

S ezt Angliában tán el is hittem, 

de ott is küzdöttél könnyeiddel. 

Beismerem, én is azt tettem, 

de így tesz az, kit elhagy a szerette. 

Aztán újra jött a monoton cipőkötés, 

a sok cigarettafüstös köhögés, 

és rád gondoltam. 

Hogy te, ki oly szerettél, 

ily könnyen, hogy feledtél? 

S nem feledtél, nem mindent! 

Elárul a szemed rebbenése, 

vagy az újralátás ölelése. 

Ne akarj kérlek elfeledni, 

tán útjaink még egymást keresztezik, 

kérlek ne feledj el minket! 

Bárhogyan is teszel, 

akárhogyan alakul, 

nekem mindig ő leszel, 

míg összes évem elavul. 

S nekem még túl sok az évem, 

follyon hát patakokban vérem, 

hisz golyó kellene ma már, 

fegyver általi halál. 

Feb.25.